Első házasok adókedvezménye cikkek


Kétszer annyian tartják a kezüket az állami nászajándékért

Kétszer annyian tartják a kezüket az állami nászajándékért 

Tavaly több mint kétszer annyi első házas vette igénybe a havi ötezer forintos állami nászajándékot, mint egy évvel korábban - derül ki az e-szja bevallások adataiból. Ez alapján 2016-ban az 54 ezer első házas összességében 2,2 milliárd forintot spórolt - 1,7 milliárddal többet, mint 2015-ben - közölte Tamásné Czinege Csilla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára.
A szülőknek és az első házasoknak érdemes mihamarabb átnézni az adóbevallást

A szülőknek és az első házasoknak érdemes mihamarabb átnézni az adóbevallást 

Az szja bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja ki az adóhivatal a visszajáró összeget - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Kamatostul kapják meg az állami nászajándékot

Kamatostul kapják meg az állami nászajándékot 

A gazdasági tárca elfogadja az ombudsman, illetve az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának az álláspontját, mely szerint a bejegyzett élettársakat úgy kell tekinteni, mintha házastársak lennének. A bejegyzett élettársak ezért éppúgy, mint a házastársak mentesülnek az ajándékozási és örökösödési illeték megfizetésének kötelezettsége alól.
Családi adókedvezmény mellett is járna az állami nászajándék

Családi adókedvezmény mellett is járna az állami nászajándék 

Ha az Országgyűlés elfogadja, akkor az első házasoknak 24 hónapig - a családi kedvezmény mellett is - jár a havi 5 ezer forintos állami nászajándék, ami most még kizárja az adókedvezmény igénybevételét.
Huszonkétezer házaspár kapott állami nászajándékot

Huszonkétezer házaspár kapott állami nászajándékot 

A családi kedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami "nászajándékot", és több mint 687 ezren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel.
Most lehet érvényesíteni a tavalyi adókedvezményt

Most lehet érvényesíteni a tavalyi adókedvezményt 

Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt.
Többet hagynak a zsebünkben jövőre

Többet hagynak a zsebünkben jövőre 

Az szja-t érintő, 2016-ban hatályba lépő változások java az adóterhek csökkentését eredményezi. Az adócsökkenés kapcsán változik a családi adókedvezmény és az első házasok kedvezményének kulcsa is és jól járnak a magán-nyugdíjpénztárakat elhagyók is.
Mit kell tudni az első házasok kedvezményéről?

Mit kell tudni az első házasok kedvezményéről? 

2015. január 1-jével bővült a személyi jövedelemadó-kedvezmények csoportja az első házasok kedvezményével. Sokan hallottak már róla, de kevesen vannak, akik tudják is, hogy vehetik igénybe. A UCMS GROUP Magyarország szakértőjének segítségével összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Érdemes-e adó miatt házasodni?

Érdemes-e adó miatt házasodni? 

Mennyire éri meg összeházasodni adótervezési szempontból az egymás gyerekeit nevelő élettársaknak? A LeinterLeitner szakértői kiszámolták.
Ezt várják a munkáltatók: ideje nyilatkozni az adókedvezményekről

Ezt várják a munkáltatók: ideje nyilatkozni az adókedvezményekről 

Ezekben a hetekben várják a munkáltatók, hogy alkalmazottaik nyilatkozzanak arról, milyen kedvezményekkel csökken idén a személyi jövedelemadójuk. Ennek megfelelően kapják ugyanis már januári bérüket a dolgozók, ha a hó végéig pontosan kitöltik a munkahelyükön kapott nyomtatványokat.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!

Részletek

Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben

Mindig az ember a leggyengébb láncszem a kibervédelemben 

Kétféle ember, és kétféle cég van: akit már meghekkeltek, és akit meg fognak.

Költségkímélés

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya  – a kapcsolatépítés új korszaka jön

Felesleges, több millió forintos kiadás a névjegykártya – a kapcsolatépítés új korszaka jön 

Elérheti az 1,5 - 2 millió forintos tételt is egy átlagos hazai kkv éves névjegykártya gyártásának összköltsége.

Jogi kisokos

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között

Az évszázad tulajdonjogi vitája zárulhat le Olaszország és az USA között 

Az EJEB megerősítette Olaszország jogát arra, hogy visszaszerezze az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot.

Cégblog

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek

Gond volt a fogyasztók kompenzálásával, ment a bírság a cégeknek 

A Gazdasági Versenyhivatal 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Directre és biztosító-partnereire.

Klímablog

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben

Hódítanak a balkon napelemek Bécsben  

Míg 2022-ben nem egészen ezer, addig tavaly már több mint négyezer balkon napelemet telepítettek Bécsben.

Infokom

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát

Meglepő, miként használja már most a HR a mesterséges intelligenciát  

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo