Végre megtudjuk, mi mennyi a bankszámlánkon

A bankoknak egységes díjjegyzéket kell készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba jövő év közepétől. Az erről szóló kormányrendelet tervezetét a Pénzügyminisztérium bocsájtotta társadalmi egyeztetésre.

Az egységes kondíciós listáknak köszönhetően a lakossági ügyfelek számára átláthatóbbá és könnyebben összehasonlíthatóvá válik hitelintézetek bankszámla kínálata.

Kép: SXC

A tervezet szerint az adatokat a bankoknak egy központi pénzügyi felügyeleti adatbázisba is fel kell majd tölteniük. Így az ügyfél a számára fontos díjtétel (például külföldi átutalás vagy bankkártya díja) alapján azonnal össze tudja vetni a különböző ajánlatokat.

Megtévesztette hitelkártyás ügyfeleit a Budapest Bank
Az MNB 7,5 millió forint bírsággal sújtotta a Budapest Hitel- és Fejlesztési Bank Zrt.-t a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabály megsértéséért. A bank megtévesztő módon keresett meg ügyfeleket.
Az átláthatóságot segíti az is, hogy a bankoknak évente díjösszesítőt kell majd küldeniük az ügyfélnek minden, a bankszámlája kapcsán igénybe vett pénzügyi szolgáltatásról.
A banki költségek pontos ismeretében az ügyfelek megalapozottan tudnak dönteni arról, hogy továbbra is igénybe veszik az adott pénzügyi szolgáltatást, vagy esetleg szolgáltatót váltanak.
A könnyebb összehasonlítás, a számlatermékek jobb átláthatósága várakozás szerint a bankokat is erősebb versenyre fogja ösztönözni.

A számladíjak összehasonlíthatóbbá tételét biztosító rendelet az uniós fizetésiszámla-irányelv része. A társadalmi egyeztetés és a kormány döntése után a rendelet várhatóan 2019. július 31-én lép hatályba.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo