Valóban itt a világrendszerváltás, de nem úgy, ahogy Orbán Viktor gondolja

A liberális demokráciák történelmi szakasza véget ért, itt az erő korszaka – véli Róna Péter közgazdász professzor, aki szerint a változást a technológiai fejlődés hozta el. Ebbe az új világba a liberális demokráciákra jellemző hosszú alkufolyamatokon keresztül megvalósuló szerződéses viszonyrendszer nem fér bele.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Vágyait sokszor másokra akarja kényszeríteni, ezért könnyen zsarnokká válhat.

Ennek az új technikai-technológiai-erő korszaknak vezetői az uralkodó archetípusokból kerülnek majd ki, ami egy atomfegyverekkel felszerelt világban azért valljuk be, nem túl bíztató. A világrendszerváltás során tehát az ultraliberalizmus és a radikális fundamentalizmus harcának leszünk tanúi és csak reménykedhetünk abban, hogy nem elszenvedői.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo