Ünnep: féláron árulja a jegyeket a MÁV

Kedvezményekkel és több járattal igyekszik az utasok kedvében járni a MÁV-START Zrt. augusztus 20.-án. Összegyűjtöttük a változásokat.

Az augusztus 20-i programokra Budapestre utazóknak 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a vasúttársaság. Az olcsóbb jegyek kizárólag belföldi utazásra, másodosztályon vehetők igénybe, aki első osztályon akar utazni, annak a teljes árú kocsiosztály-különbözeti díjat kell kifizetni.

A kedvezményes menetjegy érvénytartama megegyezik az azonos távolságra érvényes teljesárú menettérti menetjegyek érvénytartamával, azzal a korlátozással, hogy leghamarabb 2008. augusztus 19.-én 00.00 órától vehető igénybe, és a visszautazást, 2008. augusztus 21-én 24.00 óráig be kell fejezni.

Több járat

Változás az is, hogy az ünnep ideje alatt várható több utas miatt, a MÁV-START Zrt. a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon megerősítve, a szokásosnál több kocsival közlekedteti a vonatokat, míg néhány vonalon mentesítő járatokat indít:

22.20 Budapest, Nyugati pályaudvar-Szeged, Szegeden mentesítő csatlakozás Orosházáig

22.40 Budapest, Keleti pályaudvar-Füzesabony, a személyszállító vonat Miskolcig közlekedik

23.05 Budapest, Déli pályaudvar-Pécs, Dombóváron mentesítő vonat csatlakozás Kaposvárig

23.25 Budapest, Keleti pályaudvar-Kelebia, a nemzetközi vonat megáll Szabadszálláson, Fülöpszálláson, Csengődön, Kiskőrösön, és Soltvadkerten

23.25 Budapest, Déli pályaudvar-Tatabánya, a személyszállító vonattal Győrig közlekedhetnek az utasok. Tatabányán mentesítő csatlakozás Oroszlányig

23.25 Budapest, Keleti pályaudvar-Lőkösháza, a nemzetközi vonat megáll Mezőtúron, Gyomán, és Mezőberényben

Érdemes előre gondolkodni

A vasúttársaság az eddigi tapasztalatok alapján azt javasolja az utazóknak, hogy előre vegyék meg a jegyüket, hogy elkerülhessék a hosszas sorban állást. Menetjegyet már az interneten keresztül is meg lehet vásárolni; a MÁV-START Zrt. összesen 26 vasútállomáson biztosítja az interneten megvásárolt menet- és helyjegyek gyors és kényelmes átvételét. A vasútállomások listája itt megtekinthető.

Indulás előtt az ünnepi menetrend változásairól érdemes tájékozódni a MÁV-START Zrt. telefonos ügyfélszolgálatán, a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon a 06- (40)-49-49-49-es telefonszámon vagy keresse fel az Önhöz legközelebbi személyes ügyfélszolgálatot.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo