Új jogszabályokkal védenék a gyalogosokat

Az EU-ban becslések szerint jelenleg évente több mint 8 ezer gyalogos és kerékpáros hal meg, 300 ezer pedig megsérül. Az EP most elfogadta Francesco Ferrari jelentését, amely az eredeti terveknél korábban tenné kötelezővé egyes új gyalogosvédelmi technológiák, mint például a fékrásegítő alkalmazását.

A gyalogosok és más veszélyeztetett úthasználók védelméről szóló jogszabálytervezet európai parlamenti témafelelőse Francesco Ferrari (liberális, olasz). A parlament most együttdöntési eljárásban, első olvasatban, 642-8-7 arányban elfogadta a rendeletet, amely új intézkedéseket vezetne be a gyalogosok és más veszélyeztetett úthasználók halálos baleseteinek és sérüléseinek csökkentésére. A most tárgyalt rendelet kiváltaná a már hatályban lévő 2003-as és 2005-ös irányelveket.

Évi kétezer halálos balesettel kevesebb

A Bizottság adatai szerint évente mintegy kétezer gyalogos és kerékpáros életét lehetne megmenteni a megfelelő biztonsági szintű elülső védelmi rendszerek alkalmazásával.

A parlament ezért úgy véli, "indokolt a fékrásegítő rendszerek új gépjárművekbe való beszerelésének kötelezővé tétele. Ez azonban nem helyettesíti a magas szintű passzív biztonsági rendszereket, hanem azok kiegészítéseként szolgál." A fékrásegítők beépítése 9-15 hónappal hamarabb lenne kötelező az Európai Bizottság által javasolthoz képest.

Az ütközéselkerülő (gyalogosfelismerő) rendszerek jövőbeli kifejlesztését követően az EP-nek és a Tanácsnak kell majd megvizsgálnia, hogy ezekre is alkalmazhatók lesznek-e a passzív biztonsági rendszerekre alkalmazott szabályok.

Gurmai Zita (szocialista) a plenáris vitában azt mondta, "a rendeletben szereplő, az aktív biztonság erősítésére irányuló intézkedéscsomag bevezetését előkészítő intervallum csökkentése hozzájárul a közlekedési balesetek mérséklésére irányuló erőfeszítésekhez, a hatékony ütközéselkerülő rendszer megalkotása pedig tovább segítené a gyalogosok védelmét". Ennek szerinte megfelelően olcsónak, elérhetőnek kell lennie. Gurmai hozzátette: fontos, "hogy a változó műszaki lehetőségek alkalmazása folyamatosan felülvizsgálható legyen a műszaki változások függvényében".

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo