Tudásfejlesztés, amiből mindenki profitál - indul a Privátbankár diákversenye

Október 14-én éjfélig jelentkezhetnek a technikumokban és szakképző iskolákban tanuló diákok a III. Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el a Privátbankár.hu által rendezett mai sajtótájékoztatón. Már most többszáznál jár a regisztrálók csapatok száma. A négyfős team-ek három fordulóban mérettetnek meg, és nem csak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A verseny fővédnöke ezúttal is Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke.

Mit lehet nyerni?

Nem csak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel:

  • a döntő első három helyezett csapatának tagjai és kísérő tanára számára egynapos bécsi tanulmányút az Erste Banktól
  • 20 x 10 000 forintos ajándékutalványt a döntőbe jutott csapatok felkészítő pedagógusainak a Magyar Államkincstártól
  • 3 x 50 000 forint összegű ajándékutalvány az MKB Private Bankingtól és a Takarékbank Private Bankingtól az első három helyen végző csapatnak, továbbá 50 000 forintos ajándékutalvány a „Feltörekvő Junior Klasszisnak” – azaz a legnagyobb fejlődést elérő, a döntőbe jutott csapatok közül a legalacsonyabb tanulmányi átlaggal rendelkező csapatnak és felkészítő tanárának
  • 200 000 forintos díj a legtöbb csapatot indító iskoláknak a Diófa Alapkezelőtől
  • az első hat legjobb csapatnak egy-egy szabadulószobás élményprogram a CIB Banktól
  • a legtöbb csapatot indító iskolának egy laptop a Magyar Biztosítók Szövetségétől
  • egyenként 50 000 forintos ajándékutalvány a három, legtöbb csapatot indító pedagógus számára a Fundamenta Lakáskasszától
  • az országos döntő összes résztvevő csapata ajándékcsomagot kap a támogatók jóvoltából.

Balról jobbra a támogatók képviselőie: Fundamenta, NAV, CIB Bank, MKB Private Banking, Diófa Alapkezelő, Magyar Államkincstár, Erste Bank, Pénzügyminisztérium (Fotó: Izsó Márton)
Balról jobbra a támogatók képviselőie: Fundamenta, NAV, CIB Bank, MKB Private Banking, Diófa Alapkezelő, Magyar Államkincstár, Erste Bank, Pénzügyminisztérium (Fotó: Izsó Márton)

„Ez egy win-win helyzet, mert itt mindenki nyer, a családoktól a nemzetgazdaságig. 2017-ben elfogadtuk a lakosság pénzügyi tudatosságát célzó nemzetstratégiáját, s az előzetes visszamérések szerint komoly elmozdulásokat lehet tapasztalni, mégpedig elsősorban a fiataloknál. Komoly hatékonyságjavulás figyelhető meg a pénzügyi edukáció terén, bár még messze nem vagyunk az út végén. A közbeszédben és a médiában is egyre többet jelenik meg a pénzügyi tudatosság fontossága, ami különösen jól jön most, amikor nehezebb időszakot élnek meg a családok. Az is a pénzügyi kommunikációnak köszönhető, hogy az utóbbi 5-6 évben a lakossági és a nyugdíjmegtakarítások megnőttek, több állampapírt is vásárolnak és a digitális pénzeszközhasználat is megugrott. Ez a küldetés tehát működik és hatásos, ezért is érdemes folytatni ezt a versenyt” – monda Balogh László, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo