Szivarklubbal a dohányzás tiltása ellen

A vendéglátóhelyekről nem célszerű teljesen kitiltani a dohányzást, viszont a nemdohányzók jogait feltétlenül tiszteletben kell tartani - hangzott el az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságában.

"A dohányfüstmentes Európáért" címet viselő uniós zöld könyv kapcsán Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a bizottság előtt elmondta, hogy a vendéglátóhelyek elé "kikényszerített" dohányosok élő reklámnak tekinthetők.

A szakember adatokat ismertetett arra vonatkozóan, hogy a dohányzás kitiltása az éttermekből mennyivel csökkentette az ott foglalkoztatottak létszámát. Például New York államban 2003-ban (a törvény hatályba lépésekor) 17 százalékkal csökkent a pincérek és 11 százalékkal a pultosok száma, összesen 2.650 ember maradt munka nélkül. Írországban 2.500-an kerültek ki a forgalom csökkenése miatt a vendéglátóhelyekről.

A szakmai szervezet elnöke ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár a dohányzás teljes tiltása forgalomcsökkenéssel jár, de az eddigi tapasztalatok szerint a vendéglátóipari bevételek pár év múlva  a korábbi szintre állnak vissza. Addig a kiskereskedelem profitál a tiltásból, mivel ott nő a forgalom. (Hódmezővásárhelyen ingyenes dohányzásról leszoktató programot ajánl föl a helyhatóság az önkormányzatánál és cégeinél dolgozó minden alkalmazottjának.)

Bárki vehet dohányárut

Problémaként merült fel a bizottsági tárgyalás során, hogy különféle trükkök születtek eddig is a teljes tiltást választó országokban a törvények kijátszására. Például zárt szivarklubok születtek egyesületként, viszont ezekkel az a probléma, hogy az azokban felszolgáló pincérek egészsége károsodhat a füsttől - vagyis új munkavédelmi problémák keletkeztek.

A bizottság ülésén elhangzott, hogy az országimázs szempontjából kiemelkedő szerepe van a vendéglátásnak, és célszerű lenne azt a turizmussal együtt kezelni, szabályozni.

A szabályozás anomáliával kapcsolatban számos példa hangzott el. Például az ellenőrök nemrégiben egy fiatalkorú személlyel bírságolták végig a várost. A trükk az volt, hogy a fiatalkorú legalább 20 évesnek látszott, vele vásároltattak cigarettát, majd a személyazonosságát felfedve megbírságoltak minden - neki cigarettát eladó - vendéglátóhelyet. (Az Óvodai és Iskolai Dohányzás Megelőzési Program keretében "Ciki a cigi" címmel dohányzás megelőzéssel és leszokás segítéssel foglalkozó honlap indult az 5-20 év közötti korosztály számára.)

Az EU szigort akar

A kormány ez év májusában azt a választ küldte az Európai Bizottságnak a zöld könyvre, hogy Magyarország a zárt nyilvános helyekről ki akarja tiltani a dohányzást. A vitában az is érvként hangzott el, hogy az EU évente 130 milliárd eurót költ a dohányzás okozta betegségek gyógyítására.

Az Európai Parlament október 24-én hívta fel a tagállamokat arra, hogy két éven belül vezessék be a teljes körű dohányzási tilalmat a zárt munkahelyeken, a vendéglátóhelyeken, a zárt középületekben és a közlekedési eszközökön.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo