Szegedre mennek a régi idők filmklasszikusai

Az Invitel immár második alkalommal támogatja a régi idők örök érvényű mozgóképklasszikusait felvonultató Szegedi Filmfesztivált. Az ingyenesen látogatható kulturális rendezvényt július 6-tól augusztus 20-ig tartják a belvárosban.

Az Aradi Vértanúk terén a nagy magyar filmklasszikusok vetítése előtt délelőttönként 10 órától különféle sportközvetítéseken szurkolhatnak a szegediek, így például július 26-tól augusztus 2-ig az Úszó és Vízilabda VB közvetítéseit követhetik nyomon. Esténként 6 és 10 óra között - a Mokép és a Magyar Televízió segítségének köszönhetően - a hazai filmművészet olyan remekei ígérnek feledhetetlen élményeket, mint a Tenkes kapitánya, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, a Régi idők focija, vagy a Szerelem első vérig, de találkozhatunk a kivetítőn a Tüskevár vagy a Linda sorozatok szereplőivel is. Míg a szülők a szabadtéren nézik a műsorokat, addig a gyermekek rajzversenyen mérhetik össze tehetségüket.

"Szeged a filmkultúra városa is, hiszen az önkormányzat fenntart és fejleszt egy filmszínházat, a város a filmfesztiválon kívül egyik helyszíne a francia filmnapoknak, a lengyel filmhétnek, a Tér-Film-Zene fesztiválnak is" - nyilatkozta Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester a filmfesztivál sajtótájékoztatóján.

A Filmfesztivál ideje alatt az Invitel különleges csomagokkal, rendkívüli kedvezményekkel fogadja új előfizetőit, akik értékes ajándékokat is nyerhetnek. „A szegediek számára nyújtott magas szintű szolgáltatásokon túl az Invitel, és én magam is fontosnak tartom, hogy aktívan tegyünk azért a régióért, amelynek előfizetőivel 1993 óta együtt dolgozunk" - közölte a rendezvényen Zsembery György, az Invitel értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettese. "Ezért választjuk tavaly óta egy olyan kulturális esemény támogatását, amely - hasonlóan az Invitelhez - állandó értéket képvisel. A Szegedi Filmnapok kínálta közös szórakozáshoz az Invitel adja azt professzionális és megbízható hátteret, amelyet a szegedi régió vállalkozásai és az itt élők is jól ismernek már."

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo