SZDSZ-t akarnak a fideszesek

A Nézőpont Intézet megkérdezett választópolgárok mintegy hatvan százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról. A Heti Válasz megbízásából készített, az MTI-hez szerdán eljuttatott felmérés eredményéből az is kiderül, hogy a válaszadók négy százaléka támogatja az SZDSZ-t.

Szeptemberben a megkérdezettek 59 százaléka gondolta úgy, hogy Gyurcsány Ferencnek le kellene mondania a miniszterelnöki posztról, mindössze 32 százalékuk vélekedett ezzel ellenkezőleg - olvasható a felmérésben, amely a lap csütörtöki számában jelenik meg.

A megkérdezettek tíz százaléka - az MSZP-szavazók fele - bízik abban, hogy a jövőben számára könnyebb lesz a megélhetés, 38 százalékuk viszont romlásra számít. A kormányfő adócsökkentési tervével kapcsolatban a választók 47 százaléka azt mondta, hogy szerinte nem fog változni semmi, míg 15 százalékuk egyenesen adóemelésre számít - derül ki az elemzésből.

A felmérés szerint az SZDSZ támogatottsága négy százalékos volt a válaszadók körében, az összes megkérdezett 51, míg a magukat középen állóként definiálók 64 százaléka szerint Fodor Gábor pártelnök képes ismét a parlamentbe vinni a liberálisokat. A megkérdezettek 43 százaléka ellenzéki, míg 41 százaléka kormánypárti erőnek tekinti az SZDSZ-t.

Minden második választópolgár szerint a szabad demokraták nem fogják támogatni a kormány költségvetési tervezetét, csak minden harmadik számít ennek ellenkezőjére.

AZ SZDSZ-szavazók 70, míg a Fidesz táborának 60 százaléka úgy gondolja, "jó volna, ha a Fidesz és az SZDSZ szorosabban együttműködne" - olvasható a felmérésben. A közvélemény-kutatást szeptember elején készítették, ezer embermegkérdezésével.

A Medián múlt héten nyilvánosságra hozott felmérése szerint a többség támogatja a kormányfő adócsökkentési elképzeléseit és a lehető legtöbb eszközzel fellépne a feketegazdaság ellen, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy a tervezett adócsökkentés mértéke megfelelő-e.

A Szonda Ipsos szeptember elején közzétett adatai szerint az ország érdekeit az szolgálná inkább, ha az SZDSZ megszavazná a miniszterelnök új, adócsökkentési javaslatokkal a középpontban megjelent programját.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo