Semmi szükség nincs férfira egy újradefiniált családmodellben

Négy, gyermekeiket egyedül nevelő édesanya tavaly úgy döntött, közösen vesznek egy négylakásos házat és együtt vállalják kicsinyeik felnevelését. Elmondásuk szerint a modell kiválóan működik.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A 9 és 14 év közötti gyerekek úgy élnek, mintha egymás unokatestvérei lennének. Az édesanyák pedig úgy érzik, csemetéik így jóval nagyobb biztonságban vannak, mint kortársaik. Emellett olyan élettapasztalatokra tesznek szert a lurkók, ami más környezetben kizárt. Többet tudnak szeretetről, kreativitásról, boldogságról, kapcsolatokról, játékról a többi gyermeknél, hiszen nekik mindig mindenhez van társuk, akár több is – mondták az édesanyák a Today-nek.

Férfi nélkül akár egyszerűbb és boldogabb lehet az élet (Fotó: Depositphotos)
Férfi nélkül akár egyszerűbb és boldogabb lehet az élet (Fotó: Depositphotos)

A modell másik nagy előnye gazdasági. Soha nem kell bébiszitter, ha valaki nem ér haza időben, vagy el szeretne menni szórakozni, sportolni, szabadságra, akkor gyermeke teljes biztonságban van a többi anyukánál. Az ingatlanban és körül keletkező hibákat, feladatokat összegyűjtik és úgynevezett háztulajdonosi találkozóikon átbeszélik, majd kiosztják az elintéznivalókat. Ezzel a módszerrel minimalizálni tudják költségeiket, a tetőjavítástól kezdve az udvari munkákig. A beruházásokat is közösen találják ki, legyen szó kerti trambulinról, függőágyról, gumimedencéről, edzőteremről, vagy kézműves stúdióról. Az édesanyák azt mondják, hogy ebben a modellben ők is nagyon sokat tanultak az együttműködésről. Osztoznak a kiadásokon, az autókon, a kutyasétáltatáson a főzésen. Ahogy a szingli anyukák látják, olyan az életük, mint egy nyaralás. Úgy vélik, elmondhatatlan az a szabadság, amit ez a modell ad nekik. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy gyakran összekeverednek a zoknik, az edények és a csészék.

Véleményvezér

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják

Jobbról és balról is immár Magyar Péter nemiségét firtatják 

Lassan mulatságba fullad a magyar elit kommunikációs vergődése.
Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben

Minimum nettó 800 ezer forintos fizetés a Lidlben 

Nem álom, valóság.
Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között

Kitört a háború Magyar Péter és Gulyás Gergely között 

A közélet újabb mélypontjához értünk, persze keresztény szellemben.
Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo