Ötezer jogosítvány van veszélyben

Január elsejétől a jelenleginél két büntetőponttal több jár minden egyes közlekedési szabálysértésért vagy bűncselekményért.

A szigorításra azért volt szükség, mert az eddig hatályban lévő büntetőpontrendszernek nem volt elég nagy a visszatartó ereje, mivel - bár félmillió embernek volt legalább egy büntetőpontja - mégis mindössze 350 jogosítványt vettek el azért, mert a tulajdonosa elérte a 18 pontot. Ezért közlekedési bűncselekményért a jövőben 9 pontot kapnak a normaszegő járművezetők, a mintegy 30 szabálysértésért pedig 1-5 pont között.

A jog azonban nem mindenható, így javítani kell az oktatás-képzés feltételrendszerét, fontos a szisztematikus rendőri jelentét és a folyamatos sebességmérés is - vélte Kondorosi Ferenc kormánybiztos. Ez vezethet ahhoz, hogy - ahogyan Franciaországban - 42 százalékkal csökkenjen a balesetek száma. Mint mondta, kiemelt fontosságú az utánképzési rendszer is.

Májustól lép életbe

Úgy becsülik, hogy ha nem változik a közlekedési morál, akkor 3500-5000 jogosítvány elvétele prognosztizálható a szigorúbb pontrendszer hatásaként. Várakozásai szerint július-augusztustól várható ugrásszerű változás a közlekedési morálban, miután visszavonták az első jogosítványokat. A jelenleg már kiosztott büntetőpontok életben maradnak, az elévülési idő pedig kettőről három évre nő.

A szabályszegők május 1-jéig, az úgynevezett felkészülési szakaszban csak értesítést kapnak arról, hogy ha már "élesben" alkalmaznák a jogszabályt, milyen joghátránnyal kellene szembesülniük. (83 településen javul a közlekedésbiztonság az úthasználati díj kiterjesztésének köszönhetően.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo