"Orbánnak ugyanaz a ... problémája, mint Frankensteinnek"

Az MSZP szerint, ha Orbán Viktor valamiről beszél, akkor annak nagy valószínűséggel az ellenkezője az igaz - mondta szombati, budapesti sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor.

A szocialista politikus kijelentette: az MSZP ezentúl úgy fogja tekinti, hogy Orbán Viktor minden bejelentése az elhangzottaknak nagy valószínűséggel az ellenkezőjét jelenti, és ennek megfelelően alakítják majd ki a politikájukat. Az MSZP elnökségi tagja azt mondta, a kormányfő „szocialista aberrációnak" minősítette azt a kijelentést, hogy megszorításokra készülne. Szanyi Tibor kijelentette, hogy az MSZP - még kormányon - valóban élt a megszorítások eszközével, de „Orbán Viktor ezt sokkal fokozottabban teszi", azzal a különbséggel, hogy nem hajlandó elismerni.

Szanyi szerint a miniszterelnök a választási kampányban ígéretet tett a közösségi közlekedés rendbetételére, de ez - a Wall Street Journalnak adott nyilatkozata szerint - azt jelenti, hogy a szektor kevesebb pénzt kap. Az a kijelentés pedig, hogy rendbe teszik az egészségügy problémáit, valójában azt jelenti, hogy megkurtítják a gyógyszerkasszára szánt pénzeket - folytatta. Az egymillió új munkahelyre vonatkozó ígéretet Szanyi Tibor szerint „valószínűleg úgy kell értelmezni, hogy egymillióval több munkanélkülit fognak produkálni", és eközben igyekeznek mindenki kedvét elvenni attól, hogy munka nélkül maradjon, mert megnyirbálják a munkanélküliek juttatásait.

A szocialista politikus szerint amikor Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy megoldja a hajléktalanproblémát, akkor valójában „halálra ítéli" őket, mert csökkenti az ellátásukra szánt pénzt. A választási kampányban említett adócsökkentés pedig azt jelenti, hogy az átlag alatt keresőknek csökken a fizetésük, míg a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások megvédésére tett ígéret azt, hogy „elrabolja" azokat - tette hozzá. A miniszterelnöknek arra a kijelentésére, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt senki ne menjen nyugdíjba, Szanyi Tibor azt felelte, hogy Orbán Viktor nyugdíjügyi törekvéseit „en bloc elutasítjuk". Arra a felvetésre, hogy a szocialista kormány alatt született az a rendelkezés, hogy a korhatár előtt nyugdíjba menők csökkentett összegű ellátást kapjanak, azt felelte, azt szerették volna, hogy mindenki dolgozzon minél tovább és kapjon minél magasabb nyugdíjat. Hozzátette: aki korábban megy el nyugdíjba, annak kevesebb legyen a havi arányos nyugdíja.

Szanyi Tibor úgy fogalmazott: erre az esetre is igaz, ami a médiatörvényre, „Orbán Viktornak pontosan ugyanaz a mentális problémája, mint Frankensteinnek volt, hogy látszólag minden egyes része valahonnan származik, és valahogyan magyarázható, csak összegészében rettenetes. Hát ez a probléma a nyugdíjügyi elképzelésekkel is" - mondta.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo