Orbán Viktor váratlanul független újságírók kérdéseire is válaszolt

Európa három nagy kihívás előtt áll - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórum előtt olasz és nemzetközi újságíróknak nyilatkozva.

Georgia Meloni olasz miniszterelnökről szólva úgy fogalmazott: "nemcsak a kollégám, hanem a keresztény testvérem". Hozzátette: korábban ez a fajta kapcsolat nem játszott nagy szerepet az európai politikában, de most egy új korszakhoz közeledünk. Ennek alapvető politikai jelentősége van Magyarország és Olaszország számára is, a politikának ez a fajta kulturális aspektusa joggal tér vissza Európában.

Arról, hogy a súlyos bántalmazás miatt Budapesten letartóztatott olasz Ilaria Salis európai parlamenti képviselő lett, Orbán Viktor azt mondta: ez olasz belügy. Magyarországon békés polgárokat az utcán verni pedig bűncselekmény. Hozzátette: Magyarországra vagy bármelyik idegen országba szervezetten jönni, erőszakot alkalmazni az utcán sétáló polgárokkal szemben, majd ezt európai parlamenti tagsággal jutalmazni, "nagyon olaszos módszer". (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo