Orbán Viktor megmondta, hol a magyarok helye

Derekas helytállásnak nevezte a miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kormányfő elmondta, hogy titokban nyolc aranyéremben reménykedett, de az elért hat első helyet is derekas helytállásnak értékeli. Orbán Viktor megjegyezte, ha a jelent nézzük, akkor azt lehet mondani, hogy szépen helyt álltunk, tartjuk magunkat. "Ha a jövő felől nézzük és a mostani olimpiát arra használjuk, hogy megértsük a következő olimpiákat, akkor az, amit most tudunk, kevés, csak a folyamatos hátrasorolódáshoz elegendő" - tette hozzá. Szerinte  Kanada, Dél-Korea, Új-Zéland, a közép-ázsiai küzdősportok országai "elmennek mellettünk".

"Az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta. Már most is itt volt, már elhozhattuk volna a mostanit is, de a 36-osat, ha akarjuk, el tudjuk hozni. Nem hiszem, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által meghirdetett elveknek bármely más helyszín jobban megfelelne, mint Budapest, illetve Magyarország" - fogalmazott Orbán Viktor, aki szerint nincs a világon még egy olyan ország, amelynek annyi, az olimpiára alkalmas és kipróbált létesítménye lenne modern verzióban, mint Magyarországnak. "Atlétikai stadion, a Puskás Aréna, itt ülünk most a Duna Arénában. Mindenünk megvan. Néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg elbontani, és jó napot" - tette hozzá.

(MTI)

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo