Orbán Viktor Novák Katalin bukásáról, gazdasági sikerekről és kudarcokról beszélt évértékelőjében

Orbán Viktor az államfő és a korábbi igazságügyi miniszter lemondásáról, a 2023-as év tanulságairól, 2024-es tervekről, Brüsszelről, migrációról, háborúról szónokolt, valamint hitet tett Donald Trump mellett is.

Rámutatott, most először nem követői vagyunk egy technológiai átalakulásnak, hanem globális éllovasai, amellyel megmentjük az autógyárainkat is.

Nagy tervek, semmi konkrétum

„A magyarok jobban élnek, mint a Gyurcsány-korszakban, de nem olyan jól, ahogy szeretnének”

– mondta Orbán Viktor. Kormánya és pártja nevében azt mondta, erős, biztonságos, jómódú országot szeretnének, amihez „van egy jó tervük”. Szerinte az elsők között értjük meg a világ változását, megítélése szerint mi alkalmazkodunk leggyorsabban a megváltozott helyzethez. Fontos lépés, hogy kimaradunk a háborús és szankciós politikából és kimaradunk a blokkosodásból – hívta fel a figyelmet Orbán, hozzátéve:

  • nyitunk és kereskedünk,
  • újabb Nobel-díjasokat nevelő közoktatást építünk,
  • erős vállalatokat teremtünk,
  • új iparágakba fektetünk,
  • újra feltesszük Magyarországot a világ térképére egyfajta gravitációs pontként.

A kormányfő azt reméli, 2024 a sikerek éve lesz. Közölte, jól haladnak a tárgyalások Svédországgal, ezért a parlament a tavaszi ülésszak alatt ratifikálja a skandináv állam NATO-csatlakozását.

Orbán Viktor emlékeztetett, 20 éve vagyunk tagjai az Európai Uniónak, Nyugatról pedig jöttek jó és rossz dolgok is. Úgy látja, mára a dolgok megváltoztak, Brüsszelből csak a rossz dolgok özönlenek be hozzánk.

A kormányfő megismételte békepárti álláspontját, és azt is közölte, az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós hitelcsomag nem lesz elegendő. A migrációról is szólt Orbán Viktor, aki az öreg kontinenssel kapcsolatban feltette a kérdést: 20 év múlva Európát találunk ott, vagy valami egészen mást? Emlékeztetett arra is, számtalan helyen lesz választás.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo