Nukleáris védőernyő jöhet egész Európára

Az ukrajnai béke szavatolása a francia elnök szerint „talán európai erők bevetését is magában foglalja majd”. Emmanuel Macron szerda este a francia országos televíziós csatornákon a nemzethez intézett beszédében elmondta, Franciaország a jövő héten Párizsban összehívja azon országok vezérkari főnökeit, amelyek készek garantálni a jövőbeni békét Ukrajnában.

„A leendő német kancellár (Friedrich Merz) történelmi felhívására válaszolva úgy döntöttem, hogy stratégiai vitát kezdeményezek arról, hogy elrettentő fegyverünkkel megvédjük szövetségeseinket az európai kontinensen” – mondta Macron.

Ugyanakkor „bármi történjék is, a döntés mindig is a köztársasági elnök, a fegyveres erők vezetőjének kezében volt és marad” – tette hozzá.

A francia nukleáris elrettentő erő európai kiterjesztésének lehetőségével Emmanuel Macron Friedrich Merz kérésére utalt, aki szerint az Egyesült Államok visszavonulásával Európának fel kell készülnie „a legrosszabb forgatókönyvre”, egy biztonsági garancia nélküli NATO-ra.

Az amerikai-európai kapcsolatok aktuális kérdéseit illetően a francia elnök úgy vélte, hogy fel kell készíteni Európát „arra a lehetőségre, hogy az Egyesült Államok esetleg úgy dönt, hogy vámokat vet ki az európai árukra”, ahogyan azt Kanadával és Mexikóval szemben is megteszi.

„Ez a döntés, amely érthetetlen mind az amerikai gazdaság, mind a miénk számára, következményekkel jár majd egyes iparágainkra” – vélte a francia elnök. „Miközben európai kollégáinkkal együtt készülünk a visszavágásra, továbbra is mindent megteszünk, hogy világossá tegyük, hogy ez a döntés mindannyiunknak árt” – mondta a francia elnök.

(MTI) 

Véleményvezér

Nem omlik össze az ukrán hadsereg Trump szakítása miatt

Nem omlik össze az ukrán hadsereg Trump szakítása miatt 

Marad az ukrán ellenállás.
Nemsokára újra szomszédunk lehet Oroszország

Nemsokára újra szomszédunk lehet Oroszország 

Ukrajna eltűnhet a térképről.
Döbbenet, hatalmasat ugrott a piaci szolgáltatások inflációja

Döbbenet, hatalmasat ugrott a piaci szolgáltatások inflációja 

Több éves drágulásrekord.
Öt év alatt megduplázódott a kiszállított ételek ára

Öt év alatt megduplázódott a kiszállított ételek ára 

Tetten érhető drágulás.
Hadházy Ákos szerint 120 milliós piros Ferrarival gazdagodott Orbán Viktor unokájának üzlettársa

Hadházy Ákos szerint 120 milliós piros Ferrarival gazdagodott Orbán Viktor unokájának üzlettársa 

A gazdagodási vágy Orbán Viktor köreiben mit se csökken.
Zuhannak a Trump részvények

Zuhannak a Trump részvények 

A mese lassan véget ér.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo