Nem tetszik az embereknek a korkedvezményes rendőrnyugdíj

A választókorúak nagy többsége, 69 százaléka nem tartja igazságosnak a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának jelenlegi feltételeit; a magukat baloldalinak vallók körében is többségben vannak azok, akik változtatnának a fennálló rendszeren - közölte a Századvég Alapítvány.

A május végén készített közvélemény-kutatás tanúsága szerint a megkérdezettek elsöprő többsége, 93 százaléka hallott a rendvédelmi dolgozók által nyugdíjügyben szervezett demonstrációkról. A választókorúak körülbelül egyötöde vélekedik úgy, hogy a kormánynak a jelen helyzetben nem kellene hozzányúlnia a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának rendszeréhez. A nagy többség, a megkérdezettek 69 százaléka ellenben úgy véli, hogy változtatni kellene a rendszeren, mert az nem igazságos. A kutatásban részt vevők 10 százaléka nem tudta megítélni a kérdést - áll a közleményben.

A választók politikai önbesorolása szerint is hasonlók az arányok, azaz a magukat baloldalinak vallók körében is többségben vannak azok, akik változtatnának a jelenlegi helyzeten - írta a Századvég. Ez utóbbi csoport tagjainak 60 százaléka áll a változás mellett, és egyharmada tartja helyénvalónak a nyugdíjazás jelenlegi feltételeit. A magukat "középen állóként", azaz ideológiai szempontból semlegesként azonosító szavazók 70 százaléka változtatáspárti, és 21 százaléka tartja elfogadhatónak a jelenlegi rendszert. A jobboldaliak körében az első arányszám még nagyobb: 78 százalék, míg 15 százalék nem változtatna.

A Századvég május 23. és 27. között telefonos kérdőíves közvélemény-kutatással 1000, véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdezett meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amelyet az ország teljes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo