Nem magyar lesz a szuperrendőrség feje

Az igazságügyi tárcák vezetőinek április 6.-i  tanácsülésén a tagállamok szakpolitikusai megállapodtak az unió bűnüldöző szerve új igazgatójának személyéről. Az ülésen Bánfi Ferenc magyar jelölttel szemben az Egyesült Királyság jelöltje, Rob Wainwright kapott bizalmat.

Bár a magyar jelöltet több kelet-európai tagállam is támogatta, végül a brit szakember mögé sorakoztak fel a politikusok. Az új igazgató 2009. április 15-én veszi át a szervezet vezetését négy évre a német Max-Peter Ratzeltől.

A Tanács az Europol közösségi ügynökséggé való átalakításáról is döntött. A döntés célja, hogy növeljék a szervezet működési és szervezési képességeit. A határokon átnyúló ügyek esetében kiterjesztették az Eurpol mandátumát, annak érdekében, hogy könnyebbé váljon a határokon átnyúló nyomozás. Az Europolt ezentúl az unió költségvetésén keresztül finanszírozzák, az Európai Parlament pedig intenzívebben őrködik az intézmény demokratikus működése felett.

Az Europol az Európai Unió bűnüldöző szerve
Feladata a bűnüldözési operatív információk kezelése. Célja a tagállamok illetékes hatóságai közötti együttműködés hatékonyságának javítása a súlyos nemzetközi szervezett bűnözés és a terrorizmus megelőzése és visszaszorítása terén. Az Europol küldetése az, hogy jelentős segítséget nyújtson az Európai Unió szervezett bűnözés és terrorizmus elleni rendvédelmi tevékenységeihez, elsősorban a bűnszervezetek elleni fellépéshez. Az Europol létrehozását az Európai Unióról szóló, 1992. február 7-i szerződésben fogadták el. Az Europol, amelynek székhelye a hollandiai Hágában található, 1994. január 3-án korlátozott műveleteket kezdett a kábítószerekkel összefüggő bűncselekmények elleni küzdelmet folytató Europol Kábítószerek egység (EDU) révén.
Az Europol-egyezményt valamennyi tagállam ratifikálta, és 1998. október 1-jén lépett hatályba. Az egyezményhez kapcsolódó számos jogi aktust követően az Europol 1999. július 1-jén kezdte meg teljes jogú tevékenységeit. Tevékenységei fokozatosan kiegészültek a bűnüldözés más fontos területeivel. 2002. január 1-jén sor került az Europol megbízatásának kiterjesztésére annak érdekében, hogy az Europol-egyezmény mellékletében felsoroltak szerinti súlyos nemzetközi bűncselekmények valamennyi formájával foglalkozzon. Az Europol létesítményeiben megközelítőleg hatszázan dolgoznak. Közülük mintegy százhúszan az Europol összekötő tisztviselői, akik különböző rendvédelmi szervek, például a rendőrség, a vámhatóságok, a csendőrség, a bevándorlási és egyéb szolgálatok képviselői.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo