Nagy változásokat hozott az új év a jótállásban - mit jelent mindez?

Január elejétől már a megvásárolt termék árától függ a kötelező jótállás időtartama, így emiatt jobban kell figyelni a termék árára, hiszen akár forintokon is múlhat, hogy hosszabb, vagy rövidebb az az időszak, ameddig egy hiba miatt a panaszkezelésben a kereskedő a felelős – írja a blokkk.com.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A 151/2003. számú kormányrendeletben megjelentek szerint a jótállás időtartama a 10 ezer forintot elérő, de 100 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év, a 100 ezer forintot meghaladó, de 250 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év, a 250 ezer forint eladási ár felett három év. Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a 10 ezer, 100 ezer, valamint a 250 ezer forint környékére eső árak esetében figyelni kell arra is, melyik jótállási időszak kötődik az árcédulára rótt számokhoz.

Az árképzésben bűvös kilences végződésű árak pedig nem csak néhány forint megtakarítást jelenthetnek, hanem a jótállási időszakot is megkurtíthatják.

Az akciós árak számítanak

A jogszabály egyértelmű, az az ár számít a jótállás időtartamában, amennyit a vásárló fizet, azaz bár igaz, hogy egy akcióval némi pénzt nyerhetünk, de bukhatunk is egy évet a kötelező jótállásban.

(Fotó: Pexels.com)

Garnitúrák, készletek: akkor most szétszedik?

Léteznek olyan termékek, melyeket készletben, garnitúrában, vagy éppen valamilyen tartozékkal együtt kínálnak. Eddig is akadt rá példa, hogy egyes kiegészítőket, például műszaki cikkekből, külön lehetett, vagy éppen kellett megvásárolni. Ez üzletpolitika kérdése, amiben most már a jótállás időtartama is számítani fog.

Előfordulhat, hogy a jövőben az garanciális értékhatárok környékén kínált termékek esetében külön csomagolnak és áraznak is egyes kiegészítőket – fogalmaz a közlemény.

Átadástól ketyeg az óra

A jótállási határidő akkor indul, amikor a fogyasztási cikket átadják a vásárló részére. Ez elsősorban a webáruházi rendeléseket érinti, akkor is, ha házhoz szállítják valamikor a rendelést (szerződéskötést) követően, vagy éppen az átvevőponton veszi át a vásárló a terméket. Ez azt is jelenti, hogy vásárláskor és a termék átvételekor tanácsos ellenőrizni, milyen kezdő jótállási időpont is szerepel a jótállási jegyen. Az időtartam végét sem árt már átvételkor ellenőrizni, bár a hibás kitöltés nem csorbítja a vásárló jogait.

Véleményvezér

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége

Nagyot nőtt Zelenszkij népszerűsége 

Zelenszkij úgy néz ki túlélte a korrupciós válságból fakadó népszerűségvesztést.
Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo