Mivel készül a kormányváltásra a Fidesz?

Pokorni Zoltán szerint a demokratikus jogállam keretei között mindenképpen meg kell próbálni feltárni az elmúlt évek elhíresült botrányait, még akkor is, ha bizonytalan, hogy milyen eredményt lehet majd elérni.

A Fidesz alelnöke az MTI-nek adott interjújában a kormányra kerülésük esetén megvalósítandó első fontos lépések között a gyes és a gyed rendszerének visszaállítását, a vagyonadó eltörlését, a családi adózás kimunkálását, a kettős állampolgárság megadását, valamint a politikai elit szűkítését említette. "S természetesen vannak sürgős tennivalók a szakterületemet, az oktatást illetően is" - tette hozzá.

Az oktatást érintő első lépésekről szólva a volt oktatási miniszter hangsúlyozta, ugyan az oktatásban a kapkodás sosem jó, de több olyan pont van, ahol gyors munkára van szükség. Példaként az érettségit említette, ahol szerinte úgy kell lépni, hogy elegendő felkészülési idejük legyen a családoknak, a gyerekeknek és az intézményeknek. Ő maga nem bízik abban, hogy a mostani kormány márciusig tisztázni tudja, hol szükséges emelt szintű érettségi a felsőoktatásba való belépéshez, és az is kérdéses, hogy az iskolák szeptemberig meg tudják-e szervezni az emelt szintű vizsgára történő felkészítést, hiszen éppen most döntött a kormánytöbbség a támogatások jelentős csökkentéséről.

Emellett megjegyezte: elképzelhető, hogy a pedagógus életpályamodellt rögtön nem tudják majd bevezetni, de "ott kell legyen az új kormány asztalán" a részletesen kidolgozott koncepciónak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo