Még nagyobb biztonságban lesz a Balatonnál

Új parti viharjelző állomás kerül Balatonszepezdre, Balatonedericsre, Fenékpusztára, Balatonszárszóra és Tihanyba , Siófokon, Szigligeten és Keszthelyen pedig vízközepi állomás létesül.

 

Jelenleg a Balatonon kívül a Fertő tó, a Velencei-tó és a Tisza-tó partjainál üzemel viharjelző rendszer, összesen 43 állomással. Ezek egy része már LED-es technológiával működik, ami jobb láthatóságot és gazdaságosabb üzemeltetést biztosít.

Kép: YouTube

Elsőfokú viharjelzés legalább óránkénti 40 kilométeres erősségű szél esetén lép életbe, ilyenkor percenként 45 sárga fényű villanás jelzi a vízben és a vízparton tartózkodók számára a veszélyt. Ekkor úszni, csónakázni vagy a vízen bármilyen más sporteszközzel tartózkodni csak a parttól számított 500 méteren belül szabad.

A balatoni horgászat is kap az uniós pénzekből
Az unió által finanszírozott operatív programok mintegy 4 százaléka kerül a Balatonhoz a mostani fejlesztési ciklusban, míg az előzőben ez az arány 2,5 százalék volt - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) ülésén Balatonfüreden.
Óránkénti 60 kilométeres vagy annál erősebb szél esetén másodfokú a viharjelzés, a viharjelzőlámpák ekkor percenként 90-szer villannak fel. Ilyenkor tilos úszni, fürdőzni, csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni.

A katasztrófavédelem arra kéri a nyaralókat, hogy a szabadidős programok tervezésekor és ezek közben is vegyék figyelembe a viharjelzőrendszer figyelmeztetését. A viharjelzőrendszer állomásainak működéséről, az aktuális riasztási fokozatokról a katasztrófavédelem weboldalán, a www.katasztrofavedelem.hu oldalon, vagy a „Tavihar” nevű ingyenes telefonos alkalmazás segítségével lehet tájékozódni.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo