Magyar rabszolgák: évekig tétlenkedtek a hatóságok?

Szarvas város fideszes polgármestere szerint az önkormányzatnak nincs érdemi hatásköre a modern kori rabszolgatartás, vagyis a csicskáztatás ellen, ám ennek ellenére a lakossági jelzéseket éveken keresztül folyamatosan továbbították a hatóságoknak. 

Babák Mihály szerdai sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elmúlt 5-6 évben folyamatosan érkeztek a jelzések a lakosság részéről, hogy egyesek úgy dolgoztatnak általában szociálisan és mentálisan leépült, rendszerint idős, nyugdíjas embereket, hogy a tanyájukon a legelemibb létfeltételeket is alig biztosítják számukra. Az önkormányzatnak már egy vaskos dossziényi anyaga gyűlt össze ezekkel az ügyekkel kapcsolatban, s azokat minden esetben továbbították is az illetékes hatóságoknak, így az ügyészségnek, a rendőrségnek, az adóhivatalnak és a munkaügyi felügyelőségnek is. Szerinte ugyanis a csicskáztatások egyfelől bűnügyek, másfelől azonban sértik a hatályos munkaügyi adótörvényeket is. A polgármester ugyanakkor nehezményezte, hogy az általuk továbbított lakossági észrevételekre éveken keresztül semmilyen választ nem kaptak a hatóságoktól.

Az utóbbi hetekben már lépett a rendőrség, hiszen razziát tartottak az érintett tanyákon, sőt az elmúlt héten már a munkaügyi felügyelőség és az adóhivatal is megjelent a városban - közölte a városvezető. A rendőrség által biztosított ellenőrzések híre azonban kiszivárgott, ezért az adóhivatal munkatársai adótitokra hivatkozva elvonultak a helyszínről. Babák Mihály mindazonáltal abban bízik, hogy az önkormányzat folyamatos jelzései alapján mégis csak megszületik a szerinte kívánatos együttműködés a hatóságok között, és előbb-utóbb megszűnhet a csicskáztatás a városban.

Oltyán Sándor, Szarvas rendőrkapitánya a legutóbbi rendőrségi razziát értékelve elmondta, hogy vizsgálatot folytatnak személyi szabadság megsértése, valamint bankkártyával való visszaélés és okmányoktól való megfosztás miatt is. A rendőri vezető egyébként hozzátette: évente 5-6 ilyen kiszolgáltatott embert juttatnak vissza a családjaikhoz, de sajnos az is előfordult, hogy már nem fogadták vissza őket. Babák Mihály ezzel kapcsolatban kijelentette: a város szociális intézményei a maguk részéről mindent elkövetnek, hogy kimentsék ezeket az embereket, s ha az érintett személy egészségi vagy mentális állapota indokolja, akkor gyámhatósági eljárás alá is vonják őket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo