Magyar pszichológusok számolhatnak le a sztereotípiákkal

2008. márciusában indult el a Psychogalaxy, az ország pszichológiai tesztje. Magyarország eddigi legnagyobb pszichológiai kutatása során több mint tizenhétezren töltöttek ki pszichológiai teszteket. A minden előzetes várakozást meghaladó érdeklődésre alapozva a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság és a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézete úgy döntött, hogy a kutatást nemzetközivé fejlesztik. Így a Psychogalaxy tesztjeire a nemzetkarakterről folytatott kutatások is biztonsággal építhetnek, egyúttal megcáfolva vagy megerősítve egy nemzet tagjaival kapcsolatos prekoncepciókat és sztereotípiákat.

A kutatás célja, hogy a párkapcsolatokról, baráti kapcsolatokról és az emberi önismeretről új információkat tárjon fel. A Psychogalaxy nem csak az egyes felhasználók pszichológiai feltérképezésére képes, hanem egyes társadalmi csoportok, közösségek elemzésére is. A tizenhétezer regisztrált tesztkitöltőnek köszönhetően olyan új, tudományos igénnyel felépített közösségi site jött létre, mely a hasonló pszichológiai karakteren alapuló kapcsolatok kialakítása útján egyszerre szolgálta a civil felhasználók és a tudományos világ igényeit.

A nagy mennyiségű adatból a kutatás alapján egész Magyarország "pszichológiai karaktere" kirajzolódik. Az eddig regisztrált felhasználók 36%-a férfi, 64%-a pedig a női nemhez tartozik. A tesztkitöltők többsége párkapcsolatban él, házasságban a férfiak 26%-a, a nők 29%-a, 8-10%-uknak pedig élettársa van. Lazább, alkalmi kapcsolatban a regisztráltak negyede él, a férfiak 38%-a, a nők 28%-a egyedülálló, illetve 4-8%-uk elvált egyedülálló.  A felhasználók átlagéletkora 33 év. A legfiatalabb felhasználó egy 5 éves fiú, a legidősebb pedig egy 83 éves férfi.

Néhány példa az első hónapok eredményeiből 

  • A számos teszt egyike a párkapcsolatok minőségére és hűség fogalmára kérdez rá. A tesztkitöltők 46%-a tartja a hűséget alapvető fontosságúnak, míg 29% nagyon fontosnak tartja. A válaszadók 15%-a szerint az egyszeri/alkalmi botlás megbocsátható, 9% szerint pedig kisebb viszonyok is beleférnek egy párkapcsolatba. A válaszadó férfiak 30%-a elfogadja a hűtlenkedést egy párkapcsolatban
  • Az adatok szerint az egyedülállók bíznak a legnehezebben másokban. A tesztek alapján megállapítható, hogy a nők bizalmatlanabbak, mint a férfiak, illetve azt tapasztalhatjuk, hogy éppen a két szélső korosztály, legfiatalabbak és a legidősebbek bíznak meg legnehezebben másokban.
  • A felmérés szerint a férfiak gyakrabban érzik magukat magányosnak, gyakrabban érzik úgy, hogy kihagyják őket valamiből. Meglepő adat, hogy korosztályok szerint vizsgálva a kérdést, a magány jelentősen érinti a 15-20 éveseket.
  • A Psychogalaxy által biztosított anonimitás őszinte válaszokra sarkallja a tesztkitöltőket a kényesebb témákban is. A válaszadók közül a férfiaknak 1%-a, a nőknek viszont 6%-a állította, hogy jelenleg nincs szexuális vágya. A férfiak jóval tapasztaltabbnak tartják magukat a szexben, mint a nők, 48%-uk igen magasnak, 7%-uk pedig szinte kielégíthetetlennek tartja saját szexuális vágyát.
  • Azzal az állítással, hogy "Értékes embernek érzem magam", leginkább a 31-50 évesek értenek egyet, legkevésbé pedig a húsz év alattiak tartják magukat értékesnek. Magukat leginkább értékesnek az elvált egyedülállók tartják, a magukat legkevésbé értékesnek tartók pedig az egyedülállók.
  • Az első tízezer magyar válaszadó háromnegyede valamilyen mértékben hajlamos a depresszióra. Mindössze 25%-uk az, aki egyáltalán nem tartja magát rossz kedélyállapotúnak, lehangoltnak. A kitöltők 29%-a kissé, 29%-a közepesen, 13%-a eléggé és 4% nagyon jellemzőnek tartja önmagára nézve a lehangoltságot.

Továbblépés a nemzetközi kutatás irányába

Többek között az utolsó példaként hozott depressziókutatás vetette fel a nemzetközi összehasonlító elemzés igényét: a depresszióra hajlamosak meglepően magas száma vajon magyar sajátosság vagy nemzetközi trendbe illeszkedik?

A Psychogalaxy sikere pedig alap lehet arra, hogy van mód és igény a továbblépésre, a tesztsorozat nemzetközi kiterjesztésére. Ezért 2008. júliusában elindul a site angol nyelvű verziója, amely többek között a következő kérdésekre keresi a választ: igazak-e a nemzetkarakterekről vallott sztereotípiák? Hűvösebbek-e a skandinávok, temperamentumosabbak-e a mediterrán országok lakói? Az angolszászokat vagy a magyarokat jellemzi-e inkább a depresszióra való hajlam?

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo