Szubjektív hangvételű visszaemlékezésében a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a jót könnyű megszokni, de pontosan fel tudja idézni, milyen szívós munkával telt el a belépési szándék meghirdetésétől számított 15 év, amíg végre elkövetkezett 2004. május 1., vagyis a csatlakozás napja. Szinte a finisben, csaknem kudarcot vallottak a tárgyalások, amikor a külföldi tőke lehetőségei ügyében már-már jóvátehetetlenül kiéleződtek az ellentétek az unió és a magyar küldöttség között. 2002. decemberében a koppenhágai záró tárgyalásokon a közép-európai államok közül mi kardoskodtunk a legtovább, amíg végre sikerült tisztázni az összes feltételt, illetve kedvezményt.

Balázs Péter megemlítette, hogy az Európai Konvent tagjaként részese volt az uniós alkotmányozásnak, és hozzátette, hogy ezt a folyamatot most már mielőbb be kellene fejezni.

Végül pedig arra emlékezett, hogy az első magyar biztosként a kezdetektől fogva hangsúlyozta: a kreatív és dinamikus magyaroknak helyük van az Európai Unióban. Ám ettől függetlenül neki és kollégáinak belülről kellett megtanulniuk a közösség működését, jóllehet előzőleg azt hitték, hogy szinte már mindent tudnak róla.