Közlekedés: még több szigorítás jön?

A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma - közölte Kondorosi Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztos elmondta, hogy az Európai Unió 2001-ben hirdette meg tízéves programját, amely a közúti halálos balesetek 50 százalékos visszaszorítását tűzte ki feladatul. Magyarország is csatlakozott e célkitűzéshez, és 2008 adatait vizsgálva 2001 óta javulás tapasztalható a közlekedésbiz­tonságban. A tendencia erősítésére lépett életbe az objektív felelősség irányelv, amely a zéró tolerancia jegyében szigorúbb fellépést ír elő a közlekedési szabályok megszegőivel szemben - tette hozzá.

A statisztika szerint 2001 hasonló időszakához viszonyítva ez év első öt hónapjában 79-el csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma, 306 ilyen tragédia fordult elő. Ez 20,5 százalékos javulást jelent - utalt rá a kormánybiztos.

A program folytatásaként fokozatosan új jogszabályok lépnek életbe. Ezek a többi között a gyalogos elsőbbségének fokozott védelmét, a kvadok, segédmotorok regisztrálásának rendjét szolgálják. Új technikai eszközöket is alkalmaz a rendőrség. A jelenleg meglévő 120 sebességmérő mellé olyan, a civil autókba is beépített digitális kamerákkal kell a szabálytalanko­dóknak számolniuk, amelyek pontos fényképet készítenek a renitenskedőkről. E berendezéseket nemcsak a gyorshajtóknál, hanem a tilosban parkoló autóknál is felhasználják - hívta fel rá a figyelmet Kondorosi Ferenc.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo