Könnyebb lesz külföldön gyógyulni

Az Európai Bizottság irányelvjavaslatot fogadott el azzal a céllal, hogy az európai betegek könnyebben érvényesíthessék a határokon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó jogaikat.

A Bizottság július 3-án bemutatott javaslata a szociálpolitikai tárgyú tervezetcsomag része, mellyel Brüsszel azt szeretné érzékeltetni az európai polgárokkal, hogy az unió törődik velük. Ez különösen a Lisszaboni Szerződés írországi elutasítása miatt kialakult válsághelyzet miatt bír kiemelkedő jelentőséggel - írja az EUvonal.

A testület egészségügyi javaslatcsomagja alapján félmilliárd európai polgár számára válna lehetővé, hogy más tagállamban vegyen igénybe egészségügyi ellátást, melynek költségeit megtérítenék számukra. Jelentősen egyszerűsödne a határon átnyúló egészségügyi információáramlás is, így például a betegek könnyebben juthatnának hozzá a külföldön felírt gyógyszerekhez is, miután a gyógykezelésről visszatértek hazájukba. A javaslat kézzelfoghatóan bővítené a betegek lehetőségeit, ugyanakkor a nemzeti társadalombiztosítási rendszerek finanszírozása nem kerülhetne veszélybe.

A "betegturizmus" ellen

Bár az Európai Bíróság egyedi esetekre vonatkozóan számos ítéletében egyértelműen megerősítette, hogy a betegeknek jogukban áll az egészségügyi ellátást más tagállamban igénybe venni, és otthon visszatéríttetni, továbbra is nagy a bizonytalanság a tekintetben, hogy az ítélkezési gyakorlat tartalmát miként lehet általánosabban alkalmazni. A Bizottság javaslatával jogbiztonságot kíván teremteni a kérdésben.

A most ismertetett tervek szerint a külföldön egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő betegek költségeit csak olyan mértékben térítenék meg, mintha odahaza részesültek volna az ellátásban. Erre a megkötésre azért volt szükség, mert az egyes tagországok között esetenként nagy különbségek vannak az egészségügyi szolgáltatások költségeit illetően, ami a "betegturizmusra" ösztönzőleg hathatna. Ez jelentősen megterhelné mind a fogadó állam, mind pedig a beteg országának költségvetését.

A Bizottság javaslatának egyik legfontosabb célja a munkavállalók mobilitásának elősegítése, valamint az egészségügyi együttműködések serkentése, ezáltal pedig a hatékonyság növelése. (Az egészségbiztosítási törvény közelmúltbeli hatályon kívül helyezésével várhatóan a társadalombiztosítás meglévő rendszerének ésszerűsítésére koncentrál majd a kormány.)

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo