Kisebb fizetéssel is beérik a szlovák és a cseh politikusok

Csökkenni fog a szlovák politikusok bére a kormány takarékossági intézkedéseinek következtében - közölte Iveta Radicová, szlovák miniszterelnök a pozsonyi Joj televízió Lampa című csütörtök éjjeli vitaműsorában.

A bércsökkentés, amely a köztársasági elnököt, a minisztereket és a parlamenti képviselőket is érinteni fogja, várhatóan mintegy tíz százalékos lesz. Radicová első ízben két hete a koalíciós tanács ülésén jelezte a politikusok bérének csökkentését. "Minimálisan olyan százalékban, mint amilyen százalékban takarékossági intézkedéseket vezetünk be az államigazgatásban, ahol ez tíz százalék" - jelentette ki Radicová.

"Mint ahogy minden tárca, úgy az elnöki hivatal is már megkapta a kiadáscsökkentő intézkedések jegyzékét. Az intézkedés az elnök úr bérét is érinti" - jelentette ki Radicová. Konkrét számokat a kormányfő azonban nem mondott. Ivan Gasparovic államfő havi fizetése a különféle illetményekkel együtt mintegy 9.500 eurót tesz ki. Megbízatásának lejárta után az elnök élete végéig havi 995,82 eurót kap. Az államfő havi bére négyszerese a képviselői fizetéseknek.

A csehek is spórolnak
Két hete a cseh kormány jelezte, hogy a közeljövőben csökkenti a politikusok havi fizetését. A Petr Necas vezette kabinet döntése alapján a közalkalmazottaknál jövőre 10 százalékos bércsökkentés valósul meg. Az államfő, illetve az exállamfő jövedelme azonban ennél jóval nagyobb mértékben lesz megkurtítva. A kormányfő és a miniszterek bércsökkentése tíz százalék alatt lenne, a parlamenti képviselőknél az arány 9-10 százalék. A pénzügyminisztérium számításai szerint mindezek a politikusi bércsökkentések jövőre mintegy kétmilliárd koronát spórolnak meg a cseh államkasszának.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo