Míg az Egyesült Államokban és több más országban a Fortune hetilap jóvoltából már hosszú ideje létezik ez az éves rangsor, Európában először került sor a 100 legjobb munkaadóinak kiválasztására. 2002. márciusa és decembere között az Európai Unió tizenöt tagállamának 1000 vállalatánál közel 125 000 alkalmazott kapta meg ugyanazt a kérdőívet, valamint a felkérést, hogy vegyen részt a Great Place to Work Europe által végzett felmérésben. A beérkezett válaszok alapján létrehozott lista nincs rangsorba állítva, de a Bizottság külön kiemelte belőle az első 10 céget.
Az Európai Bizottság azért kezdeményezte a „legjobb 100 európai munkaadó” kiválasztását, hogy kialakíthassa a magas színvonalú emberierőforrás-gazdálkodással szembeni elvárásokat. Minél inkább ennek megfelelő személyzeti gyakorlatot folytat egy munkaadó, annál termelékenyebb és versenyképesebb lesz annak szervezete, köszönhetően munkavállalói motiváltságának. Az ilyen munkaadók állandó és egyenlő figyelmet szentelnek az egyének és a vállalkozás fejlesztésének, a változatosság előmozdításának és a nemek közötti helyes egyensúlynak.
Jean-Philippe Courtois, az első tíz közé beválasztott Microsoft európai, közel-keleti és afrikai régiójának vezérigazgatója a következőket mondta a díj átvételekor: „Egy olyan cég, amely energikus jövőképet alakít ki, és amely egyértelműen tudja kommunikálni ezt a jövőképet a szervezetén belül, számíthat arra, hogy alkalmazottai erős motivációval végzik munkájukat. Ez a díj dolgozóink lelkesedését dicséri, a vállalat és a dolgozók közötti kölcsönös elkötelezettséget jutalmazza. Csak akkor lehet egy vállalat a „legjobb munkaadó”, ha a dolgozói is a legjobbak”.
Kiosztották a legjobb európai munkáltatóknak járó díjat
Az Európai Bizottság és a Great Place to Work (GPW) Intézet márciusban első ízben készítette el Európa száz legjobb munkaadójának rangsorát. Az első tíz helyezettnek járó díjat ma adták át Brüsszelben.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.