Ilyen lesz a gyalogosok, biciklisek és rolleresek jövője

A modern nagyvárosok közlekedése egyre összetettebb: az autók, kerékpárosok és gyalogosok mellett immár az elektromos rollerrel közlekedők is sok esetben ugyanazokon az útfelületeken osztoznak, vagy keresztezik egymás útját.

Ebben a környezetben különösen fontos a sérülékeny úthasználók – elsősorban a gyalogosok, de ide tartoznak a rolleresek és a kerékpárosok is – biztonságának növelése. A HUN-REN SZTAKI Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumában (SCL) azon dolgoznak, hogy a jövő intelligens közlekedési rendszerei a jövőben már a veszélyhelyzetek kialakulása előtt felismerjék a kockázatokat, és ezzel segítsenek elkerülni a baleseteket.

Információ a környezetből

A közlekedési veszélyhelyzetek egyik alapvető oka a járművek és a gyalogosok közötti jelentős fizikai különbség. Egy autó tömege és mozgási energiája számottevően nagyobb, mint egy gyalogosé vagy rolleresé, így egy ütközés következményei utóbbiak számára sokkal súlyosabbak lehetnek. A kutatók olyan intelligens rendszereken dolgoznak, amelyek a gyalogosok vagy rolleresek mozgásának kiszámításával segítenek a balesetek megelőzésében.

Ezek az úgynevezett intelligens közlekedési rendszerek (ITS) különböző forrásokból – járművekbe épített szenzorokból, út menti infrastruktúrákból vagy a közlekedők saját eszközeiből, például mobiltelefonokból – gyűjtenek adatokat. A jövőben akár a hangfelismerés is segíthet ebben: speciális mikrofonok segítségével egy hangalapú rendszer ugyanis képes lehet megkülönböztetni például az autó, a kerékpár vagy a roller hangját. A kutatók célja az, hogy a különféle szenzorokkal begyűjtött adatokat összekapcsolva, pontosabb képet kapjanak arról, mi történik a forgalomban.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo