IHM pályázat több ezer közösségi intrenet-pontra

A Kormány által novemberben elfogadott Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) egyik kiemelt területe az internethasználat hazai elterjedésének elősegítése. Ennek kertében az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) 2003. november 6-án pályázatot írt ki közintézmények és velük együtt működő civil szervezetek számára közösségi internet-hozzáférési pontok létesítésére.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A tárca szándékai szerint az ún. eMagyarország pontok elsősorban közintézményekben, vagyis önkormányzatoknál, könyvtárakban, művelődési házakban létesülnek, ezért csak közintézmények pályázhatnak. Ugyanakkor a pályázatban lehetőség van arra is, hogy közintézményekkel együtt civil szervezetek, például teleházak pályázzanak.

Az IHM és a Magyar Teleház Szövetség Egyesület közt 2003. június 20-án együttműködési megállapodásít alá, melynek értelmében a kormány október 8-i ülésén engedélyezte, hogy a minisztérium 150 millió forint összeggel támogassa a Magyar Teleház Szövetség tagjainak csatlakozását az eMagyarország programhoz. A megállapodás azt is tartalmazza, hogy a Közháló program keretében az IHM támogatásként nagy sávszélességű internet kapcsolatot biztosítana mintegy 400 teleház számára. A külön megállapodással az IHM lehetővé tette, hogy a MTSZ Egyesület által javasolt teleházak az IHM-ITP-15 pályázattól függetlenül, kiemelten és együttesen csatlakozhassanak az eMagyarország programhoz.

A tárca a jövő év közepéig többezer eMagyarország pont létrehozását tűzte ki célul, ezért a lehetséges pályázók köre rendkívül széles. A kiírásban található feltételekkel jelentkezhetnek eMagyarország pontok létrehozására és működtetésére nyilvános könyvtárak, közművelődési intézmények, bejegyzett egyházak jogi személyiséggel rendelkező intézményei és települési önkormányzatok, állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású kórházak, szakkórházak, szanatóriumok, az idősek otthonai és klubjai, kiskereskedelmi, vendéglátó vagy postai tevékenységet folytató gazdálkodó szervezetek (pl. könyvesboltok, internet kávézók, posták stb.), alapítványok, közhasznú társaságok. Az IHM 2004. január 9-ig várja a beérkező pályázatokat. Az ITP-15 pályázati kiírás megtalálható a http://www.ihm.hu/palyazatok/ihm/ címen.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo