Hogyan csapnak be a trükkös tolvajok?

A '90-es évek elején az autópályákon jelent meg az úgynevezett trükkös lopás, melyre 1993 óta a rendőrség különös figyelmet fordított.

Ezen eseteknél az elkövetők általában valamilyen megtévesztéssel megállásra késztetik a sértettet, majd figyelmét elterelve eltulajdonítják értékeit a gépkocsijából - hívja fel a figyelmet az ORFK. Legtöbb esetben erőszak nélkül alkalmazzák a lopásnak ezt a viszonylag egyszerű formáját.

A kiemelt főútvonalakon, autópályákon a sértetti kör legtöbbször külföldi állampolgár, bár előfordult magyar sértett is. Budapest területén azonban nagyobb számban fordult elő, főleg a bankintézetek környékén elkövetett cselekmények esetén, hogy a sértett magyar állampolgár. (A trükkös lopások ellen is bevetik a Nyugati pályaudvaron elhelyezett 60 kamerából álló térfigyelő rendszert.)

A jellemző forgatókönyvek:

  • Gyakori módszer, hogy egy korábbi helyen és időben az elkövetők sérülést okoznak a kiszemelt sértett autójának kerekén, majd amikor az megállásra kényszerül, akkor hajtják végre a bűncselekményt.
  • Sok esetben az elkövetők a fényjelzéssel, mutogatással történő megtévesztéssel, melynek során valamilyen nem létező műszaki hibára hivatkoznak, állítják meg az autóst.
  • Információkérés során történő eltulajdonítás.
  • Rendőrnek adják ki magukat.
  • A nagyobb városokban, leginkább Budapesten a pénzintézetek környékén történnek, az úgynevezett lekövetések, majd a pénz felvételét követően a máshol is alkalmazott módszerekkel kényszerítik megállásra a sértettet és követik el a bűncselekményt.
  • A fenti esetekben az elkövetők egyike valamilyen idegen nyelven próbál szót érteni a sértettel, segítségét ajánlja fel a hiba elhárítására (figyelemelterelés), a másik pedig észrevétlenül eltulajdonítja a kocsiból a mozgatható, hátrahagyott értékeket. Legtöbb esetben a sértett csak később, amikor esetleg fizetni akar, veszi észre a lopást.

Véleményvezér

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo