A felsőoktatásban maximum negyedannyi informatikát tanulnak a tanár szakos hallgatók, mint ami egy ECDL (European Computer Driving Licence – európai számítógép-használói jogosítvány)-vizsgához kell.
– Holott ez utóbbi jogosítvány sem elég ahhoz, hogy az informatikát jól alkalmazzák a saját tantárgyukban – állítja Zsakó László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem informatikai szakmódszertani csoportjának vezetője, amikor arról kérdezzük, hogy szerinte milyen a hazai oktatási rendszer felkészültsége az informatikai írástudás indirekt, szaktantárgyakban történő átadására. A hazai gyakorlattal ellentétben ugyanis sok nyugat-európai iskola tanrendjében az informatika nem mint önálló tantárgy szerepel, hanem a klasszikus területekbe integrálják a számítógép használatának elsajátítását.
Nemzetközi tapasztalatok
Franciaországban és Svájcban a felsőoktatás a közismereti informatika tantárgy megszüntetése óta panaszkodik az intézményekbe bekerülő hallgatók informatikai kultúrájára. Egész Nyugat-Európában informatikushiány van, ennek oka többek között a közismereti képzés hiánya. A távol-keleti országokban – fűzi hozzá Zsakó László – ellenkezőleg haladnak: növelik az informatika óraszámait. Az utóbbit az Oktatási Minisztériumban Könczöl Tamás, a Sulinet Programiroda igazgatója is megerősíti:
– Nemzetközi szinten is többen megfogalmazták, hogy hiba volt az önálló informatika tantárgy gyengítése, mivel biztos céljellegű tudásra alapozva érhető el a közismereti tárgyakba integrált eszközjellegű tudás felhasználása – mondja.
Ezek szerint előnyként könyvelhető el, hogy hazánkban – ugyanúgy, mint a többi Európai Unióhoz csatlakozó országban – az informatika már az alapfokú oktatásban önálló tantárgy, míg a tagállamokban általában csak a középiskolákban jelenik meg, és nem minden esetben elkülönülten. Egyértelmű hátrányunk viszont a hazai gyakorlatban – és ezzel a szakma is egyetért –, hogy az informatika szaktantárgyakba való integrálása rendszertelenül, elszigetelt kezdeményezésekben fedezető csak fel.
– Sajnos, iránymutató ezzel kapcsolatban nincs, csak ami a nemzeti informatikai stratégiából és a vita alatt álló új nemzeti tantervből kiolvasható – fogalmaz Turcsányiné Szabó Márta, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő, multimédiás eszközöket fejlesztő TeaM Labor vezetője.
A létező hazai digitális taneszközök tárgyakra bontott jegyzékére az Országos Közoktatási Intézet Program- és Tantervfejlesztő Központjának weboldalán akadunk rá; magyarázó jegyzetei mintha csak az említett ajánlásrendszer első vázlatául készültek volna.
Tanárok az iskolapadban
Az Oktatási Minisztériumban készül az oktatás informatikai stratégiája, amelynek központi eleme „az infokommunikációs technológiák (IKT) cél- és eszközjellegének összehangolása, az IKT módszertani alapelvek, a digitális pedagógia alapjainak lefektetése”. Idetartozik egyrészt a közoktatás egészét tartalmilag lefedő Sulinet Digitális Tudásbázis építése, másrészt a használatát támogató módszertan és az IKT alapú pedagógus-továbbképzés rendszere. Mint ismeretes, a pedagógusoknak hétévenként kötelező valamilyen 120 órás, akkreditált szakmai továbbképzésben részt venniük.
– Intézményünkben jelenleg a legnépszerűbb terület az informatika, majd másodikként az alternatív pedagógia valamilyen formája következik – ad tájékozatást Nedecky Veronika, a Pedagógus Továbbképzési és Módszertani Információs Központ (PTMIK) informatikai irodavezetője. – Idén körülbelül ezerháromszázan vettek részt a központ különböző típusú szakképzésein. Keresettségben listavezető az Országos Képzési Jegyzékben is szereplő oktatásinformatikusi tanfolyam – amelynek során a tanárokat a digitális tananyagkészítésre tanítják meg – és az EU-konform ECDL tanfolyam.
A közismereti tárgyakhoz kapcsolódó informatikai módszerek a tanítókat segítő informatika- és a jövőre indítandó, kifejezetten IKT módszertani tanfolyamokon kerülnek majd elő.
Sikeres pályázatok
A számítástechnikai tantárgyak iránt megnőtt érdeklődéshez hozzájárultak azok a pályázatok is, amelyek tanfolyamhoz kötötték a PC kedvezményes megszerezését. Emellett elég sok olyan támogatást kapnak az iskolák is, ahol feltétel, hogy oktatóik egy multimédiás vagy internetes tanfolyamot végezzenek el. A lapzártánkkor legfrissebb pályázat – amit közösen írt ki az Oktatási Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, a Sulinet Programiroda és a PTMIK – a Sulinet Expressz keretében működik: az állam 2004. január 5. és 2005. május 31. között a pedagógusoknak 34 ezer forintig járul hozzá a felhívásban felsorolt tizennyolc informatikai képzés valamelyikén való részvételhez.
Hiba volt az önálló informatika tantárgy gyengítése?
Hogyan érdemes tanítani az informatikát? Szükség van-e külön ilyen tantárgyra? Mind a nemzetközi, mind a hazai példák azt mutatják, hogy igen, sőt nemcsak a diákok, hanem oktatóik számára is.
Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!
Klasszis Befektetői Klub
2025. május 27. 17:00, Budapest
Véleményvezér

Donald Trump hivatalos közösségi oldalán pápának öltözve látható, sokan kiakadtak
Rossz vicc, vagy egy politikusi tréfa?

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből
Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát
Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek
Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.