Hétfőig még megkaphatja szabadságát!

Legkésőbb március 31-ig kell kiadni a múlt évi szabadságokat, így már csak pár napjuk van a munkáltatóknak az új törvényi rendelkezés betartására.

 Az Alkotmánybíróság még 2006-ban helyezte hatályon kívül a Munka Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely - a munkaadó gazdasági érdekére hivatkozva - megengedte a szabadság következő év június 30-ig történő kiadását, illetve ha a kollektív szerződés tartalmazta, akkor a következő év utolsó napjáig tartott a szabadság "átvitelének" az időszaka. Az Alkotmánybíróság arra hivatkozott, hogy a pihenéshez való jogot nem szoríthatja ennyire háttérbe a munkaadók gazdasági érdeke.

A múlt évben módosított törvény március 31-re hozta előre az előző évi szabadság kiadásának határidejét. A szabadság következő évre való átvitelére két okból kerülhet sor. Egyrészt ha a munkaadónak a következő évi átvitelhez kivételesen fontos gazdasági érdeke fűződik, másrészt ha a cég tevékenységi körén kívül eső ok ezt indokolttá teszi. Ez utóbbi körbe tartozik például egy olyan tűzeset, amely megrongálja az üzemet és a munkavállalóknak az újjáépítésen kell dolgozniuk.

Az új szabályozás is meghagyta ugyanakkor azt a kiskaput, hogy ha a kollektív szerződés azt tartalmazza, akkor a szabadság kiadása elhúzódhat a következő év június 30-ig.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo