Háromszoros forgalmat ért a jó reklám

Az Effie reklámhatékonysági verseny fődíját, a platina díjat idén az Insomnia Reklámügynökség nyerte el a Balatoni nyár című kampányával, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készített - közölte Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ).

Ünnepélyes külsőségek között pénteken a Madách Színházban hirdették ki a Reklám Világszövetség (IAA) Magyar Tagozata és a MAKSZ által szervezett Effie reklámhatékonysági verseny végeredményét.

Az idén több újdonság is volt a pályázati kiírásban, így egyebek mellett két új kategóriát hirdettek meg a szervezők: kulturális szolgáltatás és imidzs, valamint az eddigi öt helyett tíz pályaművet véleményezett a független kutatókból álló bizottság. Az idén 36 pályázat jutott a döntőbe, ebből öt arany, nyolc ezüst, tíz bronz EFFIE díjas lett.

A szövetség közleménye szerint a nyertes Balatoni nyár kampány vírusfilmje több mint félmillió emberhez jutott el, és hetekig vezette a tárhelyet biztosító freeweb.hu toplistáját. A turisztikai lehetőségeket bemutató weboldal (www.balaton-tourism.hu) látogatottsága az átlagos 25 ezerről 96 ezerre nőtt a kampányt követő júliusi hónapban, így a célként kitűzött 50 százalékos növekedés helyett, 285 százalékkal emelkedett az egyedi látogatók száma. ( A magyarok a hagyományos médiumok közül az újságok, rádió és tévé reklámjaiban bíznak leginkább - ebben a sorrendben.)

Az Effie díjról
A díjat 1968-ban alapította az Amerikai Marketing Szövetség, az AMA. 1981 óta Európában is rendszeresen rendeznek Effie-t, Magyarországgal együtt 15 országban.
Az elmúlt húsz évben világszerte összesen már 35 Effie partner-ország csatlakozott a New York-i szervezők munkájához, 1996 óta pedig rendszeresen kiírják az Euro Effie díjat is, amelyet az a kampány érdemelhet ki, amely legalább három vagy annál több európai országban is hatékony volt.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo