Gyurcsányban nem, Brüsszelben bíznak a magyarok

Borulátásunk változatlan, de nem az Unióval kapcsolatban, derül ki az Eurobarometer legújabb, 2007 őszi, Magyarországról készített nemzeti jelentéséből, amely a magyarok Európai Unióval kapcsolatos véleményét vizsgálja.

Az eredmények a korábbiakhoz hasonlóan alakultak a legfontosabb kérdésekben. A magyarok mindössze 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett az életével - az EU átlag 80 százalék volt - így csak Románia és Bulgária előzött meg bennünket elégedetlenségben. Míg a két legújabb tagállam állampolgárainak 41, illetve 25 százaléka vár javulást a következő évre, a magyarok mindössze 15 százaléka vélekedik így. (A csatlakozásnak már nem anyira örülünk.)

A válaszokból ugyanakkor az is kiderült, hogy a magyarok inkább a saját országuk és helyzetük megítélésekor borúlátóak. Az uniót a többi tagállamhoz hasonlóan ítélik meg, például az EU gazdasági helyzetéről a magyarok 56 százaléka nyilatkozott pozitívan, ami az EU-27 átlagában 58 százalék volt.

A felmérés során a megkérdezettek két olyan problémás területet is megjelölhettek, amelyet különösen fontos, aktuális problémának tartanak saját hazájukban. Magyarországon a lista elejére a munkanélküliség (41%), az egészségügy (37%), az infláció (32%) és a gazdasági helyzet (29%) került.

Saját kormányunkban nem

Az intézmények iránti bizalom mérésekor kiderült, hogy a magyarok, a korábbi felmérésekhez hasonlóan, az EU-s átlaghoz képest nagyobb bizalmat tanúsítanak az EU-val szemben (60%), azonban jóval kevésbé bíznak nemzeti kormányukban (21%) és pártjaikban (8%).

A magyarok tájékozottsága az EU-val kapcsolatos ügyekben az EU átlagnál valamivel jobb, annak ellenére, hogy saját tudásukat nagyon alacsonynak ítélik meg. Megbízható információforrásnak leginkább a televíziót és a rádiót tartják, ezeket az Internet és a nyomtatott sajtó követi.

A megkérdezettek mintegy harmada szeretne több uniós hírhez jutni a médiából. Európai Uniós tagságunkat a magyarok 41 százaléka pozitívan értékeli, ők többségükben a fiatalok és az iskolázottabbak közül kerülnek ki, míg a legidősebb korosztály, és a legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők csupán harmada vélekedik hasonlóan.

A tűzoltókban nagyon, a szakszervezeti képviselőkben nem nagyon bíznak a magyarok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo