Fiatalok millióinak természetes az autó- vagy lakásmegosztás

A K&H pénzügyi vetélkedő szakértői a felnövekvő generáció pénzügyi tudatosságát igyekeznek fejleszteni: ennek része az is, hogy mit vegyünk meg és mit elég alkalmanként kölcsönözni vagy közösen használni. 

 

2006-ban világszerte 350 ezren használták a közösségi autómegosztást, ez a szám 2015-re 7 millióra ugrott, és az előrejelzések szerint 2025-re várhatóan 36 millióan fognak aktívan élni ezzel a lehetőséggel.

Lakást is cserélhetünk egy idegennel akár a világ túlsó felén: előre megbeszélt időtartamban saját lakásunkat biztosítjuk a cserepartnernek, aki meg számunkra teszi otthonát elérhetővé.

Jelenleg Magyarországon 368 lakást ajánlanak alkalmi lakáscserére, ebből több mint 260-at a turisták számára legvonzóbb helyen, a fővárosban találunk. Emellett megannyi alternatív lehetőség adott már a pénzügyileg tudatos utazáshoz is.

Ha a fő igény a gyorsaság, akkor az elektromosrobogó-megosztás igénybevétele vagy rövidebb távnál a közbringarendszer az ideális választás. Ha viszont hosszabb útra készülünk, élhetünk a telekocsival, a közösségi felületen útitársakat kereshetünk az úticélunk és utazási időnk megjelölésével, természetesen az útiköltség megosztásával.

Önvezető taxikra vágynak a digitális világ fogyasztói
Radikális változás előtt áll a globális autóipar. A digitalizáció az egyik legerősebben befolyásoló tényező ebben a szektorban. A technológiai változások mellett a fogyasztók miatt is jelentős a ráhatás: sokan már önvezető taxiban utaznának vagy elektromos autót vezetnének.
A pénzügyileg tudatos fiatalok tisztában vannak ezekkel a megoldásokkal és ki is használják őket – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója és a vetélkedő zsűrijének elnöke. A közösségi eszközhasználat, azaz, hogy nem rendelkezünk saját autóval, nyaralóval vagy akár biciklivel, a jövőben egyre inkább egy lehetséges alternatíva lesz.

Ezek okos használatával nem csak pénztárcánkat kímélhetjük meg, de a környezetünk terhelését is csökkentjük. Elmondhatjuk gyermekünknek, ha nincs szükségünk rendszeresen az autóra, akkor a közösségi megosztáson alapuló megoldásokkal megspórolhatjuk a saját gépjárművel járó terheket.

Nem kell karbantartásra áldoznunk, illetve biztosításokat se kell fizetnünk az „üres” napokra. Birtoklás helyett tehát a megosztás is lehet az alapelvünk, vagyis hogy addig használjunk valamit, amíg arra feltétlenül szükségünk van, majd tegyük vissza a “közösbe”.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo