Ezért aggódnak a magyar fiatalok

A magyar fiatalok az anyagi problémákat tartják a korosztályukat érintő legnagyobb kihívásának, a munkanélküliség már kisebb probléma, mint korábban. A fiatalok csaknem fele kivándorolna, de a többség csak ideiglenesen.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Nyilvánosságra hozták az idei teljes Magyar Ifjúság Kutatást. A tanulmányt több egyetem és közvélemény-kutató szakértői jegyzik, utoljára 2001-ben készült hasonló felmérést. A most nyilvánosságra hozott tanulmány adatait még 2016-ban vették fel, ekkor közzé is tettek egy gyorsjelentést, a teljes dokumentumot viszont csak most hozták nyilvánosságra.

A munkanélküliség csökkent, de nagyobb gond a szegénység

A fiatalok többsége nem tudja, miből fog megélni idős korában
A hazai lakosság 82 százaléka számára kiemelten fontos, hogy anyagi gondoktól mentes időskort teremtsen magának – derült ki az OTP Öngondoskodási Indexéből. Ugyanakkor arról, hogy az anyagi biztonság mit is jelent pontosan megoszlanak a generációk véleményei.
A Magyar Ifjúság Kutatás során nyolcezer magyarországi négyezer határon túli 15-29 éves fiatalt kérdeztek meg többek között arról, milyen problémák nyomasztják őket leginkább, és hogyan tervezik a jövőjüket. A friss válaszok alapján a legtöbb fiatal az anyagi nehézségeket, szegénységet tartja a legnagyobb problémának. Ez változás a korábbi kutatáshoz képest, akkor még a munkanélküliség volt az első helyen. Ez most csak a harmadik helyre került, az alkohol elterjedése mögé – igaz, ez utóbbi számait igencsak felhúzza a kutatásban felülreprezentált 2000 erdélyi válaszoló, az ő körükben az alkoholproblémákat nevezték meg legtöbben, mint a fiatalokat érintő legsúlyosabb gondot. A magyarországi fiatalok körében a bizonytalanság, kiszámíthatatlan jövő hiánya végzett a második helyen, az alkohol csak az ötödik lett.

A megkérdezett fiatalok nagy része a szüleivel azonos vagy magasabb végzettséget szerzett. Ez a vidéki fiatalok 90, a budapestiek 75 százalékára igaz. Ugyanakkor jelentősek az eltérések a befejezett iskolai végzettség szintjei között: Észak-Magyarországon a 24-29 évesek több mint fele az érettségiig sem jut el, míg Közép-Magyarországon háromnegyedük legalább érettségivel rendelkezik.

Nem helyeslik, mégis kivándorolnának

A kutatás szerint a magyar fiatalok közel fele (47 százalék) szeretne külföldön dolgozni. Ez Leginkább a kárpátaljai, legkevésbé a felvidéki fiatalokról mondható el. Előbbiek háromnegyede Magyarországon is szívesen vállalna munkát. A legtöbben (69 százalék) a jobb megélhetés miatt, tapasztalatszerzésért vagy az otthoni rossz munkakörülmények miatt mennének ki. Letelepedés céljából csak 15 százalékuk válaszolta, hogy külföldre költözne. Igaz, ez változhat, mert akik már dolgoztak kint, általában nagyobb arányban mennének újabb hónapokra, évekre. Mind a külföldi tanulás, mind pedig a külföldi munka iránti hajlandóság inkább a férfiakra, városban élő, érettségizett 20–24 éves korcsoportra jellemző.

A kivándorlási szándék annak ellenére magas, hogy a fiatalok 40 százaléka szerint nem helyes, ha valaki, miután az állam pénzén tanult, külföldön kamatoztatja az itthon megszerzett tudás. Azzal az állítással, hogy „Magyarországon egyre kevesebb a fiatal, aki nyugdíjjárulékot fizetne és egyre több a nyugdíjas, ezért jó, ha külföldiek jönnek ide dolgozni”, a válaszolók 48 százaléka értett egyet, teljesen csak 18 százalék utasította el. A legnépszerűbb célország a 15-29 évesek között Németország, de évről évre nő az Ausztriába vándorló magyarok száma is. Nagy-Britannia csak a harmadik legnagyobb befogadóország, igaz, ide költöznek a legfiatalabbak: a 2001 óta ide költöző magyarok átlagéletkora 33 év, kiköltözéskor átlagosan 29 évesek voltak.

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo