A program három fő projektje közül az első az IKON (Interaktív önKormányzat ONline) név alatt futó oktatási-szemléletformáló anyagot foglalja magában, melyet kéthetetnte minden önkormányzatnak eljuttatnak postai és elektronikus úton. A második ezzel párhuzamosan egy „roadshow” jellegű prezentációsorozat, harmadikként pedig kialakításra kerül három mintatérség, melyeken keresztül bemutatásra kerül, hogy az önkormányzatok milyen szolgáltatásokat képesek nyújtani.
Ezeken kívül az „Intelligens Település Verseny” is meghirdetésre kerül, mely a települések, az önkormányzatok dolgozóinak és a kistérségek interaktív részvételét célozza. A verseny résztvevői az EU-kompatibilis, ügyfélbarát elektronikus ügyintézés létrehozása mellett nagy értékű fejlesztési támogatásokban is részesülhetnek. A Program szponzorai által felajánlott eszközöket, megoldásokat a program indulásakor mérthez képest legnagyobb fejlődést felmutató települések nyerhetik el.
A kezdeményezés, mely a Miniszterelnöki Hivatal, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium támogatását élvezi, az iTársadalom Egyesület és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karának eGovernment Kutatócsoportjának együttműködéséből született.
Elindult a Digitális Település Program
Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter 2003. augusztus 18-án útjára indította a Digitális Település Programot, melynek célja, hogy az önkormányzati szektorban növekedjen az informatikai eszközök és szolgáltatások használata. A program szponzorai által felajánlott eszközöket, megoldásokat legnagyobb fejlődést felmutató települések nyerhetik el.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.