A 75. születésnapját Budapesten ünneplő magyar származású amerikai politikus-üzletember több neves amerikai kollégája társaságában találkozott a Talentis Program alapítójával, Kenyeres Sándorral. A találkozó során megállapodás született az amerikai Silicon Valley és a Talentis Program közötti együttműködésről. Ennek értelmében Tom Lantos aktív közvetítői tevékenységet vállalt annak érdekében, hogy elháruljanak a Program megvalósulásának útjában álló utolsó adminisztratív akadályok is, szilárd támogatói bázis alakuljon ki a Program körül a hazai és nemzetközi kormányzati és befektetői szférában.
Az együttműködés kialakításához jó alapot ad, hogy ez év június elején frakció alakult a magyar ügyek képviseletére az Egyesült Államok kongresszusában. A képviselőcsoport republikánus és demokrata párti törvényhozókból áll, társelnökei a magyar származású Tom Lantos demokrata és Ernest J. Istook republikánus képviselő. A magyar frakció, amelynek létrehozását az Amerikai Magyarok Kongresszusi Kapcsolatainak Központja kezdeményezte, az USA és Magyarország kapcsolatainak további bővülését szorgalmazza.
A politikus-üzletember a úgy látja, hogy a kormányzati ciklusokon átívelő és politikamentes projekt új lehetőségeket kínál a felzárkózásra az Európai Unióba tartó Magyarország számára. Az amerikai Szilícium-völgyet jól ismerő Tom Lantos meggyőződése az is, hogy Magyarország és a Zsámbéki-medence alkalmas helyszíne az első közép-európai innovációs övezetnek, amely koncentrálja a térségben felhalmozódott tudástőkét.
Együttműködik az amerikai és a magyar Szilícium-völgy
Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő és Kenyeres Sándor, a Mammut Rt. elnöke a napokban Budapesten megállapodtak az amerikai Silicon Valley és a Talentis Program közötti együttműködésről. Az amerikai politikus és üzletember aktívan részt vesz az amerikai Szilícium-völgy és a Zsámbéki-medencében induló tudásalapú térségfejlesztési projekt közötti kapcsolatok kialakításában és elmélyítésében.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.