Egyre többen látják, csak magukra számíthatnak

A magyar munkavállalók 42 százaléka vagy rendelkezik valamilyen nyugdíjcélú megtakarítással, vagy tervezi azt az OTP Öngondoskodási Indexének legutóbbi eredményei szerint. Ez 13 százalékos emelkedés a korábbi eredményekhez képest.

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár tagjai 2017 első negyedévében nemcsak elméletben, de gyakorlatban is elkezdtek gondoskodni a boldog nyugdíjas évekről. Január és április között 3,7 milliárd forintnyi egyéni befizetés érkezett a piacvezető pénztárhoz, ami több mint 28 százalékos emelkedést jelent a tavalyi év első négy hónapjához képest.

A pozitív eredmények kapcsán Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója kiemelte: „Ritka, hogy ennyire pozitívan értékeljünk egy stagnálást, azonban nagyon fontos eredmény volt számunkra, hogy az egyéni hozzájárulások bővülése mellett, a munkáltatók – a cafeteria jogszabályváltozás ellenére is – mintegy 1,9 milliárd forinttal, azaz a tavalyival közel azonos összeggel támogatták dolgozóik nyugdíjcélú öngondoskodását. Bízunk benne, hogy ez a tendencia kitart, és a munkaadók a jövőben sem engedik el dolgozóik kezét”.

5 fontos tény a nyugdíjbiztosításokról
Aki szeretne anyagilag stabil nyugdíjas éveket biztosítani magának, annak három 3 megoldás kínálkozik: nyithat nyugdíj-előtakarékossági számlát, azaz NYESZ-t, megtakaríthat egy önkéntes nyugdíjpénztár segítségével és köthet egy nyugdíjbiztosítást, melyek mindegyikére 20 százalékos állami támogatás jár. Lássuk a legfontosabb tudnivalókat és 2017-es újdonságokat!
Összességében azonban nem mutat ennyire pozitív képet a munkáltatók hozzáállása: az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége a szervezettel együttműködő kasszák összesített adatai alapján aggasztónak tartja, hogy az első negyedévben jelentősen visszaesett a munkáltatói befizetések összege. Pedig a munkáltatóknak több szempontból is megéri az öngondoskodást támogatni.

Az egyéni hozzájárulások bővülése kapcsán elmondta: „Az OTP Öngondoskodási Index felmérései már sejtették, hogy a lakosság elméletben elkezdett felkészülni a boldog nyugdíjas korra. Az idei első negyedév eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy készek a gyakorlatban is tenni azért, hogy ne kelljen örökké dolgozniuk.”

Az OTP Nyugdíjpénztárnál az egyéni befizetések bővülése elsősorban az egyéni eseti befizetések több mint kétszeresére történő növekedésének köszönhető. Amíg tavaly áprilisig mintegy 481 millió forint, addig az idei első négy hónapban több mint 1 milliárd forint eseti hozzájárulással bővítette megtakarításait a mintegy 221 000 pénztártag.

A cafeteria-nyilatkoztatási időszakban a munkáltatók az 1,9 milliárd forintnyi tagdíj hozzájáruláson belül, az eseti adományok összegét a korábbi időszak több mint háromszorosára, 5 millió forintról 18 millió forintra emelték az év első négy hónapjában.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo