Drámai adat érkezett, ennél rosszabb helyre már nem is kerülhetett volna Magyarország

A világ egyik legnagyobb közvéleménykutatója 32 nemzetnél vizsgálta, hogy e közösségek tagjai mennyire érzik magukat boldognak. A magyaroknál már az utolsó hely is elborzasztó, de a lemaradás mértéke aztán tényleg elképesztő.

Az Ipsos nemzetközi kutatása rámutat, hogy a házasok, jobb anyagi körülmények közt élők és az iskolázottak nagyobb valószínűséggel érzik boldognak magukat. Jelenleg a világ tíz lakosából hét boldog (73 százalék). Latin-Amerikában emelkedik, a legtöbb nyugat-európai országban ugyanakkor zuhan a boldogság átlagos szintje. A világ lakossága az elmúlt két évben összességében erősödő értékkel jellemezhető (+10 százalékpont), de a tíz évvel ezelőtti szintet még nem értük el (77 százalék).

A 32 vizsgált nemzet közül a hagyományosan pesszimista magyarok továbbra is sereghajtók, mindössze minden második honfitársunk érzi boldognak magát. A jövőre vonatkozó várakozások nem adnak okot optimizmusra, sem a globális, sem a magyar lakosság szintjén – a relatív többség kihívással teli magánéletet vár a következő tíz évben, és ez a várakozás a fiatalabb generációk körében erősebb az átlagnál.

A globális eredmények alapján a közvetlen hozzátartozók (házastársak, élettársak, partnerek, gyermekek, rokonok), a természet közelsége és az iskolázottság erősítik a boldogság szintjét, míg az aktuális gazdasági, társadalmi és politikai viszonyok kevésbé adnak okot elégedettségre. Magyarországon különösen nagy eltérés mérhető a két végpont között. A boldog emberek nagyobb valószínűséggel rendelkeznek kontrollal életük felett, érzik hasznosnak, megbecsültnek magukat, és elégedettek szellemi és testi egészségükkel. Ugyan a női és férfi nem boldogságszintje között nem mérhető jelentős különbség, a párkapcsolat, a szeretet, az egészség és egyensúly fontosabb tényezők a nők számára, míg a férfiak körében az anyagi helyzet, a megbecsültség érzése és a rokoni kapcsolatok átlag feletti hatással vannak a vélt boldogságra.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo