Bajai, szegedi, békéscsabai és budapesti szakképzős csapatok a pénzügyi verseny döntőjében

Húsz csapat kvalifikálta magát sikeresen a Privátbankár.hu milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyének döntőjébe.

A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal ismertessék meg azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A szervezők abban is bíznak, hogy a diákok segítségével a családok életébe is „becsempészhetnek” olyan pénzügyi alapismereteket, amelyek egyébként jellemzően nem szerepelnek napirenden. A verseny fővédnöke Tóth Tibor, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.

Nemcsak a ma már elengedhetetlen pénzügyi tudásért, hanem a nyereményekért is érdemes volt nevezni. A verseny partnereinek és támogatóinak köszönhetően különböző értékes ajándékok várnak nem csak a diákokra, de a pedagógusokra és az iskolákra is. Sőt, különdíjban részesül a „Feltörekvő Pénzügyi Junior Klasszis” is, azaz a legalacsonyabb tanulmányi eredménnyel döntőbe jutó csapat is. A nyeremények összértéke meghaladja az egymillió forintot.

A verseny támogatói:

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo