Bajai, szegedi, békéscsabai és budapesti szakképzős csapatok a pénzügyi verseny döntőjében

Húsz csapat kvalifikálta magát sikeresen a Privátbankár.hu milliós összdíjazású pénzügyi tudatossági versenyének döntőjébe.

November 19-én kedden vált teljessé a Privátbankár.hu által szervezett nagysikerű pénzügyi tudatossági verseny, a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! országos döntőjének mezőnye. Ezen a napon rendezték meg a második forduló ötödik versenynapját, amelyen a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés megyei valamint budapesti technikumok és szakképző iskolák legjobb négyfős csapatai mérhették össze tudásukat. Az első négy versenynap 16 továbbjutójához most újabb négy csapat csatlakozhatott, így december 10-én húsz csapat 80 diákja és felkészítő tanáraik érkeznek majd a Budapesti Gazdasági Egyetemre az országos döntőre.

Az ötödik versenynap is számos izgalmas pillanatot hozott, a jól felkészült csapatok között helyenként igen szoros volt a verseny. A négyfős csapatok között volt olyan is, amelynek két tagja Portugáliából jelentkezett be az online forduló szóbeli részére, mivel éppen külföldi szakmai gyakorlaton vesznek részt. A szóbeli fordulón ezúttal is villámkérdésekkel és egy kifejtős kérdésre adott válasszal gyűjthettek pontot a csapatok, kiegészítve az írásbeli teszten elért pontszámukat.

A szóbeli fordulón ezúttal is a verseny szakmai partnerei, támogatói delegáltak tagokat a zsűribe a szervező Privátbankár.hu képviselői mellé. A Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fundamenta Lakáskassza és a Magyar Biztosítók Szövetsége szakértő munkatársai mérték fel a diákok tudását és pontozták teljesítményüket.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo