Az innovációs alap milliárdos finanszírozásokra is alkalmas

A felsőoktatás szerkezetének átalakítása megfelel egy mini államháztartási reformnak - jelentette ki Magyar Bálint az Európai Bizottság Közös Kutatóközpont pesti rendezvényén.

A Krasznán a hétvégén már nagyon magas vízállás lesz a jellemző, de árvízi krízishelyzettel nem kell számolni egyelőre a Tiszán és mellékfolyóin. E megállapításokkal az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjának a természeti jelenségekkel, árvizekkel foglalkozó kutatóhelyének szakemberei álltak elő, tehették, mivel információs rendszerük alapján egy hétre előre nagy biztonsággal tud tájékoztatást adni a vizsgált EU-országok folyóinak helyzetéről.

A maga módján megnyugtató hír az Alföld folyóiról ezúttal egy mellékes információnak számított, az Európai Bizottság Közös Kutatóközpont (JRC) főigazgatója, Roland Schenkel Budapesten tartózkodva a magyar K+F intézményekkel folyó uniós együttműködést vitatta meg. Magyar Bálint oktatási miniszter - a főigazgatóval közösen sajtótájékoztatót tartva - leszögezte, hogy Magyarország jövője nagyban függ szellemi energiája hasznosításától, s az ennek érdekében létrejött kooperációktól. A nem túl régen megalkotott innovációs törvény, illetve a létrejött  innovációs alap pedig bizonyíthatóan képes célirányos támogatásokkal operálni, azaz most már nem kell számolni az elaprózott kutatási források jóval szerényebb hatásfokú hasznosulásával. Most már egyre világosabban fogalmazódhatnak meg az alap és alkalmazott kutatások céljai. A többmilliárdos innovációs alap ahhoz is jó feltételeket teremt, hogy a regionális kutató központok - a magánszektort bevonva - legyenek képesek jelentős erőforrásokat felhasználni, s akár félmilliárdos, egymilliárdos nagy projekteket működtetni. Mindehhez - érvelt Magyar Bálint - a felsőoktatás szerkezetének átalakítása ment végbe, mintegy mini államháztartási reform formáját öltve. Egyetemi tulajdonná váltak mindeközben az eddig állami szellemi tulajdonok, s lényegi változás az is, hogy az egyetemek szellemi szabadsága mint általánosabban érvényesül.

Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpont főigazgatója ismertette a felügyeletük alatt működő kutató bázisokat, felelősei megannyi mérési, szabványosítási szabályozásnak, s 55 olyan működő tudományos hálózat van, amelyek magyar érdekeltséggel működnek. Roland Schenkel az egyetlen hozzá intézett konkrét kérdést azonban kénytelen volt részben elhárítani, mivel a madárinfluenzával nem a tudományos intézményrendszer, hanem a fogyasztóvédelmi főigazgatóság foglalkozik az EU-ban. Viszont információs portált a JRC is működtet, hogy követni lehessen a kór "haladását".

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo