Ausztria változtat a beutazási szabályokon

Ausztria vasárnaptól enyhített a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt beutazási korlátozásokon a Nagy-Britanniából, Oroszországból, a Dél-Afrikai Köztársaságból, Indiából, Nepálból, Botswanából és Zambiából érkezők számára.

Ezek az országok lekerültek az úgynevezett vírusvariációs területek listájáról, és a beutazóknak nem kell karanténba vonulniuk, amennyiben teljes immunitással rendelkeznek.

Az egészségügyi minisztérium közleményében azzal indokolta ezeknek az országoknak a törlését a listáról, hogy időközben - ahogy Európa más országaiban - Ausztriában is a koronavírus delta variánsa dominál, tehát semmi nem indokolja, hogy ezeket az országokat továbbra is a piros listán tartsák. A beutazóknak a kétszeri oltást, illetve a gyógyult státuszt igazoló angol vagy német nyelvű papírral, vagy negatív koronavírusteszttel kell rendelkezniük, továbbá fennáll a regisztrációs és karanténkötelezettség is. Ez utóbbi alól csak a teljes immunitással rendelkezők élveznek kivételt. A 18 éven aluli gyerekekre az őket kísérő felnőttekre érvényes előírások vonatkoznak.

Továbbra is a piros listán marad

  • Brazília,
  • Szváziföld,
  • Lesotho,
  • Malawi,
  • Mozambik,
  • Namíbia,
  • Zimbabwe
  • és Uruguay.
Vasárnaptól a Hollandiából érkezők is egyszerűbben, ugyanolyan feltételekkel léphetnek be az országba, mint Európa többi - járványügyi szempontból csekély kockázatúnak minősített - országának állampolgárai. Augusztus 3-a óta ugyanis a Hollandiából, Spanyolországból és Ciprusról érkezőknek a repülőtéren PCR-tesztet kellett csináltatniuk, amennyiben nem tudták igazolni a teljes immunitást. Spanyolország és Ciprus tekintetében azonban továbbra is érvényben maradt ez a megkötés.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo