Anyagilag belerokkannak a magyarok a magánegészségügybe

Már minden második magyar vett igénybe magánegészségügyi szolgáltatást az elmúlt két évben. Legfőképpen az ellátás minősége, a kényelem és a rövidebb várakozási idő miatt választják a magánellátást a legtöbben, még akkor is, ha mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk ezért cserébe – derült ki az NN Biztosító kutatásából.

A magánegészségügyi ellátás elsődleges előnye, amire a legtöbben számítanak, az a jobb elérhetősége és a gyorsasága az állami rendszerhez képest. Emellett az állami szolgáltatásban szerzett rossz tapasztalat is sok beteget terel a magánszektorba. A kényelem és az esély a teljeskörű diagnózisra pedig csak tovább növeli a magánellátórendszer vonzerejét. Ezért aztán nem meglepő, hogy a megkérdezettek 60 százaléka mondta azt, hogy a következő 1-2 évben szívesen venne igénybe magánegészségügyi szolgáltatást.

Magasan a legkeresettebb magánegészségügyi ellátás a fogászat (a megkérdezettek 54 százaléka vette igénybe legalább egyszer az elmúlt két évben), ezt követi a nőgyógyászat és/vagy szülészet (30 százalék), illetve a laborvizsgálat (28 százalék). Érdekesség, hogy a 20-34 éves korosztályba tartozók körében jóval magasabb a laborvizsgálatot a magánszektorban igénybe vevők aránya (37 százalék szemben az idősebb korosztályban mért 24 százalékkal), illetve ebből a korosztályból jóval többen (15 százalék) járnak magán pszichológushoz, mint a 35-64 éves korcsoportba tartozók (3 százalék). Ugyanez a generációs különbség érzékelhető az endokrinológiai vizsgálatot igénybe vevők arányában: míg a fiatalok 15 százaléka járt endokrinológusnál, addig az idősebb korcsoportokban ez az arány átlagosan 6 százalék.

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo