Amerika vagy Oroszország? Most kell dönteni

Putyin tárt karokkal várná a nyugati turistákat, köztük a magyarokat is. Legalábbis ilyen irányú terveket készítettek elő Moszkvában.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Ennek ellenére teljesen világos, hogy az Egyesült Államokkal súlyos gond van. Most például a budapesti nagykövetük két magyar bíróval is találkozott és ez felháborító. Eddig ugyan annak is örültünk, ha egy nagykövet egy sarki zöldségessel is szóba állt, na de két bíróval, ez tényleg skandalum. Mennyivel más volt, amikor Szájer József az Európai Parlament fideszes képviselője, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke Brüsszelben egy homoszexuális szexpartin ki tudja, kikkel találkozott. Hiszen ő csak a magyar alkotmány egyik legfontosabb szerzője, aki aztán ereszcsatornán keresztül próbált menekülni a hanyatló nyugat rendőrei elől. Nem sikerült neki, elkapták és máig nem tudjuk kikkel tárgyalt ott pucéran, óvszer nélkül Brüsszelben. (Ez volt a parti két alapszabálya, meztelenség és óvszer nélküliség.)

Szóval tényleg nem könnyű a döntés, hogy Amerika vagy Oroszország. Választhatunk Putyin és a boszorkányüldözés között. Mindazonáltal senki ne habozzon, irány Moszkva! Vagy mégse?

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo