A népszavazási hajrá időszakában elengedhetetlen, hogy a szerteágazó információáradat közepette ne nyilatkozzanak és ismertessék álláspontjukat jelen korunk legismertebb művészei és kulturális szakemberei Magyarország EU csatlakozását illetően, hiszen ez a döntés évtizedekre meghatározza a nemzet sorsát.
A több mint ezer éves magyar kultúra országunk egyik legfőbb értéke. Nemzetünk ragaszkodik és féltve őrzi tradícióját valamint művészeti és kulturális kincseit, amelyek hozományunk egyik legjelentősebb része az Európai Integráció során. A Merlin Nemzetközi Színház, mint az ország egyetlen külföldön is elismert nemzetközi színháza ezért fontosnak véli, hogy eloszlassa az emberekben megfogalmazódó ellenérzéseket, és teret biztosítson a hazai kulturális élet szereplői nézetellentéteinek összecsapására, ahol ezen ellenérzések is megvívnak egymással.
A vitafórumot az Európai Bizottság Magyarországi delegációjának kulturális tanácsosa Thomas Glaser és Magács László vezeti. A vitapartnerek a magyar kulturális élet összes művészeti ágának elismert képviselői, azaz Kulka János, Sebő Ferenc, Márta István, Kukorelly Endre, Tóth Krisztina, Egressy Zoltán, Mácsai Pál, Fodor Tamás, Fábri Péter, Magyar Éva, Magyar Hajnal, valamint Jordán Tamás. A hazai szakemberek érvei mellet meghallgatásra kerül a „másik” oldal is, tehát azon országok művészei, ahol az EU adta előnyöket jól használják.
A vita két nyelven szinkrontolmácsolással zajlik, helyszíne a Merlin színház. (m. e.)
Ahogy a művészek látják - vita az EU csatlakozásról
A Merlin Nemzetközi Színház, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja és az Európai Tájékoztatási Központ március 10-én, 15 órai kezdettel vitafórumot szervez „Kereszttűzben az EU: Veszélyezteti-e a magyar kultúrát az EU csatlakozás?” címmel.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.