Adományozást könnyítő portál indult

A jótékonykodók erőfeszítéseit könnyíti meg egy most indult portál. Ezen 11 ezer olyan civil szervezet adatai érhetőek el, amelyek adományt várnak.

Elindult a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány által fejlesztett adományportál, az adhat.hu. Az új adományportálon 11 ezer olyan civil szervezet adatai érhetőek el, akik valamilyen formában adományt várnak. Mindezen kívül számos fejlesztés, funkció, tartalmi elem könnyíti az adományozók számára a tájékozódást, a döntést, és magát az adományozást is. A NIOK Alapítvány ezzel a programmal a magyarországi adományozási kultúrát kívánja fejleszteni, és mind a civil szervezetek, mind pedig az adományozók munkáját megkönnyíteni, átláthatóvá tenni.

A NIOK Alapítvány igazgatója, Gerencsér Balázs elmondta, hogy azért is hozták létre ezt az új portált, mert a kutatási adatok szerint Magyarországon valóban van adakozási kedv, és szándék. A hazai, 14 év feletti lakosság közel 70 százaléka valamilyen formában szokott adományozni. A hagyományos (pénzbeli, vagy tárgyi) adományozásban aktívabbak a nők, az önkéntes munkában azonban inkább a férfiak járnak élen.

A portál bemutatásában és a jótékonyság népszerűsítésében Spitzer Gyöngyi Soma, valamint Hajós András és Novák Péter volt a NIOK Alapítvány segítségére. Mindhárman ajánlottak föl adományt a portálon keresztül, és erre kérték az újságírókat és a további érdeklődőket is. A NIOK Alapítvány továbbra is várja a civil szervezetek jelentkezését, hiszen az adományozói adatbázis nyitott, és ingyenes.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo