A tavalyi 100 forintból csak 93 maradt...

A bruttó átlagkeresetek januárban 1,5 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,2 százalékkal mérséklődtek, a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7,1 százalékos növekedése mellett - 6,8 százalékkal csökkent a tavaly januárihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete januárban a köztisztviselői illetményalap 5 százalékos növelése mellett 14,6 százalékkal csökkent, a versenyszférában dolgozóké viszont 9,7 százalékkal nőtt januárban az egy évvel korábbihoz képest. A januári keresetek a közszférában a 13. havi keresetnek nem a teljes összegét, hanem csak időarányos részét, nyolctizenkettedét tartalmazták, szemben a 2007. évi bázissal.

Nettó 125 ezer az átlag

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete januárban 206,2 ezer forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 179,1 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 281,6 forintot ért el. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 125,1 ezer forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 90,9 ezer forint, a szellemi foglalkozásúaké 162,9 ezer forint.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaság egészét tekintve 2008 januárjában átlagosan 2 millió 725 ezer volt. A költségvetési szférában 710 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 934 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében közel 5,8 százalékkal csökkent a létszám.

A KSH korábbi közlése szerint tavaly decemberben nőtt a bruttó átlagkereset 4,8 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 2,2 százalékkal, viszont a reálkereset 4,8 százalékkal csökkent. A múlt év egészében a bruttó átlagkereset 8 százalékkal, a nettó átlagkereset 2,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset 4,8 százalékkal csökkent. Egy évvel ezelőtt a hivatal azt közölte, hogy 2007 januárjában a bruttó átlagkereset 7,1, a nettó 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a januári reálkereset 6,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. (Tavaly ősszel még 4,3 százalékot vártak.)

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo